Infarktust kapott Putyin. Vagy mégsem?

Elhalasztották az orosz, a belorusz és a kazah elnök mára és holnapra tervezett asztanai találkozóját. A Reuters hírügynökség szerint Vlagyimir Putyin betegsége lehet a valódi ok. Tegnap este óta azt találgatja a sajtó, egészséges-e vajon az orosz elnök. Pedig jelen helyzetben nem is ez az igazán fontos kérdés, hanem hogy miért került elő a téma.

Elhalasztották pár nappal Alekszandr Lukasenko, Nurszultán Nazarbajev és Vlagyimir Putyin március 12-13-ra tervezett találkozóját Asztanában – tájékoztatott tegnap az Interfax hírügynökség, és ezt később az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov is megerősítette. Azzal kiegészítve, hogy az orosz elnök teljesen egészséges. A különösebben nem magyarázott halasztás okáról a kazah kormányzatnál érdeklődött a Reuters, és egy anonim forrás el is mondta:

„Úgy tűnik, (Putyin – a szerk.) megbetegedett.”

A hírre megbolydult a média, és az rbc.ru hírportál hosszú cikkben vizsgálta, miért nem jelent meg már egy hete a nyilvánosság előtt Vlagyimir Putyin. A Kreml honlapjára hivatkozó tegnap esti írás szerint az orosz elnök március 5-én mutatkozott utoljára újságírók előtt, amikor az olasz miniszterelnökkel, Matteo Renzivel találkozott. Az előzetes program szerint legközelebb március 8-án mondott volna köszöntőt egy nőnapi rendezvényen. Ezt azonban, ahogy az egyik meghívott elmondta, már március 5-én megtartották, Putyin ott is volt, és ugyan egészségesnek, de nagyon fáradtnak látszott.

Azóta csak zárt ajtók mögötti találkozókon vett részt miniszterekkel és kormányzókkal. A karéliaival, Alekszandr Hudilajnennel tegnap tárgyalt –  tájékoztatott a sajtóirodája. A megbeszélésről viszont a vesti.karelia.ru hírportál már március 5-én beszámolt. Az rbc.ru újságírójának Dmitrij Peszkov annyit mondott, hogy az orosz elnök és a karéliai politikus március 11-én tárgyalt egymással, a március 8-ra tervezett nőnapi eseményre pedig egy nappal korábban került sor.

Olajként a tűzre érkezett még éjfél előtt a rusmonitor.com „Putyin infarktust kapott?” című cikke: az orosz elnököt kezelő moszkvai Központi Klinikai Kórház (CKB) egy anonim munkatársa arról tájékoztatta a hírportált, hogy az intézményi pletykák szerint Vlagyimir Putyinnak agyi infarktusa volt néhány nappal ezelőtt. A forrás szerint az orosz elnököt nem fektették be a kórházba. A rusmonitor.com persze hangsúlyozza, hogy sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja az információt, de emlékeztetett az asztanai hármas találkozó elnapolására és a nyilvános szereplések hiányára.

Ma délelőtt végre, na nem maga Putyin, hanem szóvivője próbált véget vetni a találgatások árjának.

„Ahogy előbújik tavasszal a Nap, ahogy érezni lehet a tavaszt, éleződik a feszültség. Néhányan a kormány menesztéséről kezdenek fantáziálni, más valaki meg néhány napig nem látja Putyint a tévében”

és megijed – nyilatkozta Dmitrij Peszkov délelőtt az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek. Miután tegnap már kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin teljesen egészséges, a mai aggódó kérdéseket teljes nyugalommal kezelik, mondta.

Az tény, hogy nem most firtatják először az orosz elnök egészségi állapotát. 2012 őszén gerincproblémáin csámcsogott a média körülbelül két hónapon át, amit akkor is a Reuters hírügynökség lebegtetett meg először. Az esetleges műtét, az elhalasztott repülőutak és a lemondott találkozók miatti spekulációknak végül maga Putyin vetett véget még az év decemberében, amikor Isztambulban kifejtette: mennyire nehéz nem létező betegségét kezelnie.

A kisebb-nagyobb mértékű személyi kultuszban lubickoló vezetők egészségi állapotával kapcsolatos pletykálás szokványos jelenség. Ahogy pár héttel ezelőtt Anna Arutunyan és Valerij Panyuskin orosz újságírók Budapesten kifejtették, ez nem magának az adott vezetőnek, hanem kegyenceinek lehet problémás. Mert minél többször kerül szóba, hogy Putyinnak ilyen-olyan baja van, annál gyorsabban gyengül iránta a bizalom.

 

Kép: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez