Megöltek egy magas rangú al Shabab vezetőt Szomáliában

Kenyai biztonsági források arról számoltak be, hogy egy dróntámadás során megölték Aden Garartot, az al Shabab radikális iszlamista lázadószervezet egyik magas rangú parancsnokát, akit a 2013-as nairobi Westgate bevásárlóközpont ellen elkövetett terrortámadás főszervezőjeként tartottak számon.

A titkos akciót március 12-én este hajtotta végre egy pilóta nélküli robotrepülőgép (drón) Szomália déli részén – közölte egy kenyai biztonsági tisztviselő, aki azt is elmondta, hogy a támadásban még két terrorista vezetővel is sikerült végezni, de a nevüket nem hozta nyilvánosságra.

A támadás első számű célpontja Aden Garart volt, aki a kenyai hatóságok szerint kitervelte a 2013-es Westgate bevásárlóközpont ellen végrehajtott rendkívül véres támadást, amelyben 67 ember veszítette életét.

Meg nem erősített hírek szerint a dróntámadást az amerikaiak hajtották végre. A washingtoni vezetés azonban semmilyen információt nem adott ki az ügyben. A Pentagon legutóbb még decemberben közölte, hogy hasonló támadást hajtottak végre Szomáliában, akkor az al Shabab hírszerzés főnökét küldték a másvilágra.

A radikális iszlamista al Shabab lázadószervezet sem adott ki semmilyen tájékoztatás a parancsnok haláláról. A rettegett lázadó-és terroristaszervezet legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy március 13-án fegyveresei megtámadtak egy kormányzati autókonvojt Kenya északkeleti részén. Később kiderült, hogy a támadás célpontja Ali Roba volt, aki a Szomáliával határos Mandera megye  vezetője. A politikusnak azonban nem esett bántódása, sértetlenül megúszta a támadást.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez