Korrupció miatt elítélték egy volt iráni elnök fiát

Mehdi Rafszandzsani 10 éve nagy nemzetközi olajcégekkel állt kapcsolatban, de az ítéletnek inkább politikai üzenete van.

A bíróság közleménye szerint Mehdi Rafszandzsanit (képünkön) 15 év börtönre ítélték, sikkasztás, csalás és kenőpénz elfogadása miatt. Az egykori iráni elnök most 45 éves fia a 2000-es évek elején magas funkciót töltött be az iráni olajügyi minisztériumban. Ő tárgyalt például a Statoil norvég és a Total francia olajipari céggel iráni üzleti lehetőségekről. Csak sejteni lehet, hogy a vádak ebbéli ténykedésével függenek össze, igaz az ítélet indoklásában nemzetbiztonsági szempontokról is szó van. Mehdi Rafszandzsani fellebbezhet, és ügyvédje közlése szerint ezt meg is teszi.

IRAN-MEHDI RAFSANJANI

Apja, a jelenleg 80 éves Akbar Hashemi Rafszandzsani 1989 és 1997 között volt Irán elnöke, ő az iszlám forradalom egyik emblematikus alakja. De később szakított konzervatív múltjával és már 2009-ben is az ellenzéki Moussawit támogatta Ahmadinezsáddal szemben, aki végül nagyon csalás gyanús körülmények között tudott csak nyerni. Fia Mehdi és lánya Faezah is az ellenzéket támogatta, a lányt hat hónapra el is ítélték rendszerellenes propaganda miatt. Mehdi 2009-ben elhagyta Iránt és három évig Angliában élt. 2012-ben hazatért, de azonnal letartóztatták és vizsgálatot indítottak ellene. Később szabadlábra került, de az eljárás alatt végig felügyelet alatt állt, az ítélet most született meg. Az idősebb Rafszandzsani a legutóbbi 2013-as elnökválasztáson el akart indulni, de végül a legfelső vallási vezetés nem hagyta jóvá jelöltségét, ez után a reformista Rohanit támogatta, aki végül meg is nyerte a választást. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez