Bankolni tanulnak a tanzániai tanárok

Az ősszel már működik a Mwalimu Kereskedelmi Bank Tanzániában. Érdekessége, hogy az ügyfélköre és a részvényeket tulajdonlók köre egyelőre megegyezik, az ország iskoláinak katedráin álló tanárok pénzét fogja kezelni a hitelintézet.

Rendhagyó vállalkozásnak tűnik a pénzügyi közvetítő szakmában, hogy egy bank kifejezetten egy szakmai kör számára nyújt szolgáltatásokat. Erre adja a fejét a Mwalimu Kereskedelmi Bank Tanzániában, ahol százezernyi tanár – és az ő szakmai szervezetük, uniójuk – lesz az ügyfélkörük, de a tulajdonosuk is. A hitelintézet novemberre áll fel, alaptőkéje 13,4 millió dollárnak felel meg, több mint a helyi jogszabályokban előírt kötelező minimum.  A szabályok szerint legkevesebb száz részvénnyel lehet a bank tulajdonosává válni, de egy kézben 20 százalékot meghaladó részesedés nem lehet. A Mwalimunál úgy számolnak, hogy a tanárok, főképp, mert ott lévő számláikra kapják majd fizetésüket, jó ügyfelek lesznek, illetve jól hitelezhetőkké is válnak a rendszeres bérük miatt. A tanzániai bankpiac egyébként elég népesnek számít, legalább ötven – közöttük több nemzetközi hátterű – hitelintézet kínálja szolgáltatásait, ide ékelődik be az új társaság. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez