Drogkartell pénzelte az amerikai drogelhárítók szexpartiját

A prostitúció egyes országokban a helyi kultúra része – ezzel védekeztek a DEA ügynökei amikor felelősségre vonták őket. Hét ügynököt felfüggesztettek, de csak 1-10 napra.

A washingtoni Igazságügyminisztérium jelentése nem írja meg, hogy melyik országban szervezett szexpartikat a helyi kábítószer-maffia a DEA ügynökök szórakoztatására, de az AP hírügynökség kérdésére válaszolva elárulták: Kolumbia volt a helyszíne a szex partiknak. Melyeket ráadásul a DEA által bérelt lakásokban tartottak. A DEA – Drug Enforcment Administration – a washingtoni igazságügyi minisztériumhoz tartozó szervezet, melynek célja a kábítószer ellenes harc – a világ bármely pontján. Kolumbia az USA egyik legfőbb szállítója, ezért érthető, hogy miért voltak ott a DEA ügynökei. Az már kevésbé, hogy saját lakásukban láttak vendégül olyan prostituáltakat, akiket a helyi drogmaffia küldött. Ráadásul voltak olyan szexpartik is, melyeket a helyi DEA irodában rendeztek Kolumbiában. Ott voltak a számítógépek és az okostelefonok, vagyis miközben az ügynökök szexeltek addig a maffia nyugodtan hozzájuthatott szigorúan titkos információkhoz. Valószínű persze, hogy a  maffia épp ezért rendezte ezeket a partikat Kolumbiában az amerikai ügynököknek.
De nemcsak ez volt a baj hanem az is, hogy az ügynökök sok értékes ajándékot, sőt pénzt és fegyvereket is elfogadtak a drogkereskedőktől. Vajon mit adtak ezért cserébe? Erre a kínos kérdésre már nem tér ki a washingtoni igazságügyi minisztérium vizsgálati jelentése pedig valószínű, hogy a kolumbiai kábítószer csempész maffia nem ingyen szolgált helyi prostituáltakkal azokon a szexpartikon, melyeken az amerikai DEA ügynökei voltak a főszereplők Kolumbiában.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez