Igénytelen testfestéssel emlékeztek orosz diákok a II. Világháború végére

„Idiótákkal van tele Oroszország”, „Erre nincsenek szavak!” – ilyen és ehhez hasonló véleményeket írtak az internetezők a hét elején tartott izsevszki body-art fesztivál képeit nézegetve. Egyes források már törölték a felvételeket.

Idén május 9-én, a Győzelem napján hatalmas parádét rendez Oroszország a II. Világháború végének 70. évfordulója alkalmából. Az időponthoz közeledve egyre nagyobb figyelmet kap a téma és egyre több rendezvényre kerül sor országszerte. Az Izsevszki Műszaki Egyetem például testfestés versenyt hirdetett az emlékünnep kapcsán.

A Moja Udmurtija értesülései szerint olyan fegyvereket kellett magukra rajzolniuk a résztvevőknek, amelyet az úgynevezett Nagy Honvédő Háborúban használt a Vörös Hadsereg. Az alkotások elkészítésére két órát adtak a legfeljebb háromfős csapatoknak, a győztesnek pedig oklevelet és ajándékot.

Míg néhányan búvárnak maszkírozták magukat, mások tankokkal és harci repülőkkel díszítették bőrüket. A rendezvény után A Győzelem 70. évfordulójának önkéntes testülete is publikálta oldalán a versenyzőkről készült képeket, hangsúlyozva, hogy munkájukkal örök emléket próbálnak állítani a II. Világháborúban elhunyt katonáknak. Ezt azonban már nem tekinthetjük meg, ugyanis a honlap már nem működik.

Az igénytelen alkotások nagyon-nagy felháborodást váltottak ki Oroszországban, ahol nem tűrik a valóban hatalmas áldozatokat követelő háború emlékének gúnyolását. Bár az adatok változnak, a jelenlegi hivatalos orosz álláspont szerint csaknem 27 millió katonát és civilt veszített a II. Világháborúban a Szovjetunió, beleértve a különböző nemzetiségeket.

Kép: Háborús veteránok Moszkvában (Europress/AFP)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez