Elnyelt a föld egy párt Dél-Koreában

Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy a buszról leszálló párt szó szerint elnyeli a föld. A járda beomlott, és a pár egy pillanat alatt eltűnt.

Elég félelmetes maga a látvány is, és elég meglepő, hogy ilyen előfordulhat, miközben gyanútlanul sétálunk az utcán. Ha az ember síelni megy, benne van a pakliban, hogy eltöri a lábát, vagy elsodorja egy lavina. De hogy az utca elnyeli? Nos, Dél-Koreában megtapasztalhatták.
500x275xsinkhole-500x275.jpg.pagespeed.ic.ioOZlkjEfdFY1Ejlf7xQ

A víznyelők ismertek már sok helyen, és nem meglepő az sem, ha házak tűnnek el miattuk. Itt azonban nem erről van szó, ugyanis az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a víznyelő nem természetes volt, hanem valószínűleg emberek mulasztás eredménye. Ha jobban megnézzük, látatjuk a járdán, hogy kicsit máshogy néz ki ott a felület, ahol végül beomlott. Talán tudtak is róla, de nem tettek semmit ellene.

Szerencsére a házaspár nem indult útra a föd középpontja felé, rövid idő után kimentették őket. Kisebb sérüléseket szenvedtek, majd hazaengedték őket.

Nem ez az első baleset, ami emberi mulasztás miatt történik Dél-Korában. Tavaly egy szabadtéri koncerten zuhantak a mélybe a nézők, ahol több halálos áldozat volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez