Csapás az Aszad-kormányra – tartományi székhelyet foglalt el az al-Kaida

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának tartott an-Nuszra Front fegyveresei szombaton elfoglalták az északnyugat-szíriai Idlíb város nagy részét – közölte egy emigráns csoport.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) londoni székhelyű civil szervezet szerint az ultrakonzervatív iszlamistáknak azután sikerült hatalmukba keríteniük Idlíb város bizonyos részeit, hogy a kormányerők visszavonultak a területről.

A tájékoztatás szerint a harcok szombat délután is folytatódtak, a szemben álló felek tüzérségi ágyúkkal lőttek egymás állásait.

A SANA szíriai állami hírügynökség arról számolt be, hogy a “fegyveres terrorcsoportok” komoly veszteségeket szenvedtek. A híradások szerint a kormányhadsereg feltartóztatta a lázadók előrenyomulását a város északi, déli és keleti részén.

A kormányellenes erők és az an-Nuszra Front harcosai ellenőrzésük alatt tartják Idlíb tartomány jelentős részét, az azonos nevű várost azonban még nem tudták megkaparintani.

Idlíb város stratégiai fontosságát az adja, hogy a Damaszkuszt Aleppóval összekötő autópályához és a kormányerők egyik fellegvárának számító Latakia tartományhoz is közel fekszik. A százezres város elestével Idlíb lenne Rakka után a második olyan tartomány Szíriában, amely teljesen a felkelők uralma alá került.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladta a 210 ezret.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez