Halálos légicsapás ért egy menekülttábort is Jemenben

Legkevesebb 45-en meghaltak – jelentette az ENSZ nemzetközi migrációs szervezete. A segélymunkások szerint 65-en sebesültek meg a mai akcióban, Jemen észak-nyugati részén. A kolalíciós arab harci gépek országszerte bombázták a húszi lázadók állásait, de a lakóhelyüket elhagyni kényszerült jemeni civilek táborát is eltalálták.

Az ENSZ-szervezet szóvivője azt mondta a francia AFP hírügynökségnek, hogy 75 emberük van a helyszínen, ők segítenek az áldozatoknak az al-Mazrak táborban, Haddzsa tartományban. Korábban az Orvosok Határok Nélkül arról számolt be, hogy 15 holttestet és 30 sebesültet vittek a közeli kórházba. Légicsapás volt – erősítette meg a szervezet közel-keleti igazgatója, Pablo Marco. Az al-Mazrak tábor 2009 óta működik, azokat a jemenieket fogadja be, akik a kormány és a húszik konfliktusában menekülni kényszerültek otthonaikból. Az elmúlt két napban 500 új család érkezett oda.

A szaúdiak vezette arab koalíció csütörtök hajnal óta bombázza a felkelők állásait. Mindaddig nem is akarnak felhagyni a légicsapásokkal, amíg az iráni támogatást élvező húszi lázadók nem szüntetik be a harcot a Rijádba menekült Hádi elnök ellen. A fővárosban, Szanaában a dezertált Köztársasági Gárda állásait is bombázták az elnöki palotával szemben. Maribban, 140 kilométerre keletre a fővárostól radarlétesítmények és föld-levegő rakéták kerültek a célkeresztbe. A lázadókat támogatják a hadseregnek az előző elnökhöz, Ali Abdullah Szalehhez hű alakulatai is.

Fotó: a most eltalált menekülttábor 2009-ben. Europress/AFP

(Visited 5 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez