Az ISIS elfoglalta a legnagyobb palesztin menekülttábort Szíriában

Jarmúk, a legnagyobb palesztin menekülttábor mára szinte kísértetvárossá vált a szíriai hadsereg blokádja és az ott tevékenykedő iszlamista csoportok miatt. Azonban szerdán még rosszabbra fordult a menekültek helyzete: az Iszlám Állam terrorszervezet már szinte teljesen elfoglalta a települést.

Az Iszlám Állam harcosai bejutottak a Damaszkusztól alig nyolc kilométerre délre fekvő Jarmúk palesztin menekülttáborba, amely a legnagyobb Szíriában. Helyi források szerint még mindig folynak a harcok a dzsihadisták és a szíriai kormányerők között, de már a szíriai állami média (SANA) is elismerte, hogy a terroristák  megszerezték az uralmat a menekülttábor nagy része felett.

Az iszlamisták a szomszédos Hadzsar al-Aszuád településről szivárogtak be a táborba. Az ISIS által közzétett információk szerint a támadásra azért került sor, mert a tábort felügyelő palesztin dzsihadista mozgalom (Aknaf Beit al-Maqdis) tíz ISIS-fegyverest fogott el. Ez feldühítette az Iszlám Állam helyi vezetését, amely azonnal parancsot adott Jarmúk elfoglalására. Az AP-nak nyilatkozó forrás úgy tudja, hogy az al-Kaidához tartozó, de sokáig az ISIS-t ellenségének tekintő al-Núszra Front segített a dzsihadistáknak a tábor elfoglalásában, s egyes brigádok hűséget esküdtek Abu Bakr al-Baghdadinak, az “önjelölt kalifának”.

2011 előtt mintegy 160 ezer ember élt Jarmúkban, de mára 18 ezerre csökkent a legnépesebb szíriai palesztin menekülttábor lakóinak száma. A tábor sokáig a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) kezén volt, de annak tagjai 2014 februárjában kivonultak onnan, s ezt követően már csak a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló palesztin fegyveres szervezetek maradtak ott. A szíriai hadsereg nem foglalta el a tábort, helyette blokád alá helyezte: a lakók élelmiszer-, víz- és gyógyszerhiánytól szenvednek, eddig csak kevés nemzetközi humanitárius segélyszállítmány jutott be a területre.

Szíria más részein is heves összecsapások voltak. A iszlamista fegyveres csoportok és a szíriai hadsereg erői Naszíb közelében ütköztek meg. Naszíb az utolsó átkelőhely Jordánia és Szíria között, amely még a kormányerők kezén van. A jordániai hatóságok szerdán bejelentették, hogy a harcok miatt lezárják a határátkelőt.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez