Metró épül a szaúd-arábiai nagyvárosokban

A kormány 120 milliárd dollárt szán a következő években az infrastruktúra fejlesztésére.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott le az tájékoztató, amelyen a szaúdi kormány illetékesei ismertették a Jeddah-ba tervezett metró főbb jellemzőit. Már 2013-ban döntés született arról, hogy az ország második legnépesebb városában metrót építenek. Jelenleg 3,8 millió ember él az ország legnagyobb kikötővárosában, ahol még fejletlen a tömegközlekedési hálózat. 2033-ra az előrejelzések szerint már több mint hatmilliós metropolisz lesz Jeddah. Közben azt is eldöntötték, hogy nem messze Jeddah-tól felépül egy új iparváros, amely a januárban elhunyt Abdullah király nevét viseli. E döntés fényében némileg átalakult a metró terve is. Eredetileg 108 kilométeres vonalra gondoltak, de most már 150 kilométerről beszélnek. Hogy mennyibe kerül majd, azt pontosan nehéz még megmondani, valahol 10 és 15 milliárd dollár között lehet a végösszeg. A projekt fő vonalainak ismertetésekor közölték, hogy 2020-ban szeretnék megnyitni Jeddah metróját. A pályázatot most fogják csak hivatalosan kiírni, ezért volt ott összesen kb. 200 cég képviselője a projekt ismertetésén. A szaúdi kormány úgy véli, hogy egy ekkora építkezésre kb. három év kell. A jeddah-i metró csak bizonyos szakaszokon megy majd a föld alatt, a felszíni szakaszokhoz viaduktokat is kell majd építeni. Egyébként Rijádban már zajlik a metróépítés és eldöntötték azt is, hogy a két szent város, Mekka és Medina is kap metrót. A szaúdi kormány összesen 120 milliárd dollárt különített el közlekedési és egyéb infrastrukturális projektekre. Ezek a nagy beruházások hozzájárulnak a gazdaság diverzifikáláshoz és munkalehetőségeket is teremtenek. Szaúd-Arábiának két nagy gazdasági stratégia célja van: csökkenteni a függőséget az olajjövedelmektől és minél több munkalehetőséget teremteni, mert az álláskeresők aránya már a 12 százalékot közelíti. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez