70 halott maradt a kenyai túszdráma helyszínén

Kenya észak-keleti részén, Garissa egyetemén kampuszán 70 túszukat ölték meg az al-Shabab iszlamista fegyveresei. A sebesültek száma még ennél is nagyobb. Az egyetemről félezer diákot sikerült kimenekíteni, amikor a biztonsági erők rajtaütöttek a túszejtőkön. Akik közül négyet meg is öltek.

Kenya egy részén, a szomáliai határ mentén éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el a mai túszejtő, illetve túszszabadító akció után. Kilenc diák állapota még válságos, őket helikopterekkel a fővárosba, Nairobiba vitték.

Korábban az al-Shabab arról beszélt a BBC-nek, hogy különválasztották a keresztény és a muszlim diákokat: az előbbieket fogva tartották, az utóbbiakat elengedték. A kenyai kormány szerint az iszlamista szervezet egyik vezetője, Mohamed Kuno tervelte ki az akciót, a fejére 217 ezer dollár vérdíjat tűztek ki. Korábban állítólag ő volt a garissai iszlám iskola igazgatója.

Garissa mintegy 150 kilométerre van Kenya és Szomália határától. A kenyai hadsereg – az Afrikai Egységszervezet megbízásából, Etiópiával és Ugandával együtt – csapást mért az Al Shabab iszlamista terrorszervezetre Szomáliában. Az Al-Kaida északkelet-afrikai szervezetének harcosait sikerült kiszorítani Szomália városaiból, de vidéken megőrizték a befolyásukat.

Ötmillió szomáliai Kenyába menekült a polgárháború elől. Közülük többen az Al Shabab támogatói lettek. Az iszlamista terrorszervezet korábban elfoglalta Afrika legnagyobb bevásárlóközpontját Nairobiban, és négy napon át megszállva tartotta: ott is több mint hatvan ember meghalt, száznál többen megsérültek. A terrorelhárító szolgálat nincs igazán jól felkészülve az iszlamista szervezetek elleni harcra, és ezt használta ki most is a szomáliai Al Shabab

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez