A békéért kölcsön is jár Burundinak

Gazdasági reformot és békés elnökválasztást is elő akar segíteni Burundiban a Nemzetközi Valutaalap. A 10 milliós ország az eddigi hitelek mellett ezért kap újabb támogatást.

A közpénzek kezelésének megerősítésére és egységes országos gazdasági reformprogramra van szüksége a kis afrikai országnak, Burundinak. Eredetileg 2016-ban indult volna ehhez a kettős feladathoz kapcsolódóan a Nemzetközi Valutaalap13,9 millió dolláros hitelprogramja. Az elmúlt három évben már hozzájutott IMF-hitelhez a közép-afrikai ország, mégpedig ugyancsak különösen alacsony kamat ellenében. A hét közepén arról döntött a Nemzetközi Valutaalap, hogy a jövőre tervezett hitelből 6,9 milliót a közeljövőben már megkaphat. A döntés hátterében az áll – fogalmazott Mitsuhiro Furusawa, az IMF igazgatótanácsának eljáró elnöke -, hogy az elnökválasztásra készülő országban a stabilizációt is segíteni kell. A korábbiakban válságos és polgárháborús időket élt a 10 milliós Burundi, a legújabb időkben pedig nemzetközi adományokhoz éppen a kialakult nyugalom megőrzése miatt jutott.  Az IMF adatai szerint az országban tavaly sikerült igen alacsony szinten tartani az inflációt, az üzemanyagárak mellett az élelmiszerárak sem emelkedtek, a monetáris politika szilárd volt. Hosszabb távon azonban elengedhetetlen az adóigazgatás megerősítése, a mezőgazdasági termelékenység javítása, az infrastruktúra szűk keresztmetszeteinek feloldása, a regionális integráció elmélyítése. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez