Újabb légikatasztrófa Malajziában

Hat ember halt meg egy helikopterbalesetben a malajziai főváros közelében, köztük Najib Razak miniszterelnök kabinetfőnöke és a délkelet-ázsiai ország egy volt washingtoni nagykövete – közölték a hatóságok vasárnap.

A kormányfő mindenre kiterjedő vizsgálatot ígért a szerencsétlenség okainak feltárására.  Szemtanúk a Bernama állami hírügynökségnek elmondták, szombat éjjel látták, amint a helikopter felrobban a levegőben, és lezuhan Semenyih városban, nem messze Kuala Lumpurtól. A malajziai miniszterelnöki hivatal azt közölte, hogy a helikopter Najib lányának lakodalmáról hazatérő vendégeket szállított. Tisztségviselők megerősítették azt is, hogy a baleset halálos áldozatai között van Azlin Alias, a kormányfő kabinetfőnöke és Jamaluddin Jarjis parlamenti képviselő, Malajzia volt washingtoni nagykövete, a kormányzó párt egyik vezető személyisége. Rajtuk kívül egy üzletember, egy testőr és a két pilóta utazott a gépen.  A veszteségtől megrendült Najib egy szombat éjjeli sajtóértekezleten azt mondta, a nyomozók “minden követ meg fognak mozgatni”, hogy kiderítsék a szerencsétlenség okát. “Két olyan embert vesztettünk el ebben a tragédiában, akik sokat tettek a kormányért, a pártért és az országért” – idézte a Bernama hírügynökség a könnyek közt beszélő Najibot.  Szavai szerint Jamaluddin jelentős szerepet játszott abban, hogy szoros kapcsolatok épüljenek ki Malajzia és az Egyesült Államok között. A korábbi diplomata egyben vezető alakja volt az országot 1957-es függetlenné válása óta kormányzó Nemzeti Front (Barisan Nasional) pártszövetségnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez