Szaddám Huszein kísértete az Iszlám állam mögött

“A felakasztott iraki diktátor titkosszolgálatának tisztjei irányítják az Iszlám Államot”- ezt állítja Abu Hamza, a Kalifátus egyik szíriai egységének volt parancsnoka.

Minden fontos tanácskozáson ott ül egy arcát álarc mögé rejtő titokzatos személy, aki általában keveset szól, viszont sokat jegyzetel. Később kiderül: ő a Kalifa szeme és füle. Abubakr Al-Bagdadi olyan emberekkel vette magát körül, akik egykor Szaddám Huszein rettegett titkosszolgálatának tisztjei voltak. Amikor a szíriai Abu Hamza erre rájött, akkor tiltakozott. Letartóztatták. Ekkor “megjavult”, elismerte a hibáját, majd Törökországba szökött. Ott nyilatkozott a Washington Postnak. Az amerikai lap összeállítást készített az Iszlám állam belső viszonyairól.

A külvilág általában annyit tud az Iszlám Államról, hogy Abubakr Al- Bagdadi, az iraki Al-Kaida egykori vezére függetlenítette magát az Al Kaida parancsnokságától, és tavaly júniusban kikiáltotta a Kalifátust Szíria és Irak egy részén. Csapatai elfoglalták a kétmilliós Moszult is. Mi a magyarázata a Kalifátus meglepő harci sikereinek? Kik alkotják a tisztikart? Szaddám Huszein egykori elit harcosai, a titkosszolgálat rettegett tisztjei- ezt állítja nemcsak az imént idézett Abu Hamza, de több külföldi szakértő is. Szerintük az USA követte el az alapvető hibát, amikor 2003-ban feloszlatta Szaddám Huszein hadseregét. 400 ezer ember került az utcára, köztük sok jól képzett, viszonylag fiatal tiszt, aki előtt semmilyen jövő sem volt. Ráadásul a demokrácia Irakban a siita többséget juttatta hatalomra. Ez pedig végképp kiszorította a szunnita tiszteket minden lehetséges kormányzati pozícióból.

Az amerikaiak menet közben rájöttek: tévedtek amikor feloszlatták Szaddám Huszein hadseregét. Újra alkalmazni kezdték a régi tisztikar egy részét a terrorizmusellenes harcban. Maliki, a siita kormányfő azonban ezt nem nézte jó szemmel: kirúgta a nemrég visszavett tiszteket, akik újra ott álltak munka nélkül. Erre jött rá az amerikai börtönben Abubakr Al-Bagdadi, aki az Al-Kaida helyettes főnöke volt. Amikor a főnököt az amerikaiak kilőtték, akkor ő lett az emír. Megkezdte Szaddám Huszein tisztjeinek toborzását és velük töltötte fel a tisztikart. Ezért olyan hatékony az Iszlám állam hadserege- állítják az amerikai szakértők, akik most már bánják, hogy Szaddám Huszein embereit szélnek eresztették ahelyett, hogy felhasználták volna a tapasztalataikat a terrorizmusellenes harcban.

Ki használ kit az Iszlám Államban? A fanatikus iszlamista terrorista mag használja ki Szaddám Huszein egykori tisztjeinek szakértelmét, vagy fordítva: az egykori titkosszolgálat szunnita tisztjei akarnak így visszatérni a hatalomba Irakban? Ezt senki sem tudja eldönteni, de az tény: az egykori Al-Kaida terroristák és Szaddám Huszein titkosszolgálatának tisztjei olyan ütőképes erőt hoztak létre, mely ellen valószínűleg még évekig kell majd küzdeni Irakban és Szíriában, de lehet, hogy a világ más részein is.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez