Mikor termel végre profitot az elektromos autó?

Az első jó év üzleti értelemben 2020 lehet, a Tesla Motors elektromos autója egy jó ideig veszteséget jelent gyártóinak, kivált, mert a „tankoláshoz” infrastruktúrát, a kocsihoz új akkumulátort kell még építeni.

A reméltnél kevesebbet adtak el az elektromos autóból, de az első negyedévi 10 030 darabbal nem szégyenkeznek Kaliforniában a Tesla Motors gyártói. Elon Musk, (képünkön) a cég vezetője azt a célt ismertette, hogy 55 ezer darabot szállítanak a piacra 2015-ben, 2020-ban pedig már 500 ezret. A Model X lesz az a haszonjármű, amelyik hamarosan beteljesítheti a vállalkozás reményeit. De a növekvő eladásokon felül a nyereség is lényeges terve Elon Musknak, aki azonban elismerte minapi nyilatkozatában: 2020 előtt nemigen számítanak profitra. Ebben az üzleti programban a feltöltő állomások hálózatára is figyelemmel kell lennie a Tesla Motorsnak: Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában milliókat kell költeni az infrastruktúra kiépítésére. A gyártóknak pedig az energiaforrásra kell még sokat áldozniuk. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez