Kínai alagút a Mount Everest alatt

A Tibetet Nepállal összekötő vasútvonal, amely egy hosszú alagúton halad át a világ legmagasabb hegycsúcsa alatt, 2020-ra készülhet el. A vonatok akár százhúsz kilométeres sebességgel is száguldhatnak majd Nepál fővárosa, Katmandu felé.

Vang Ji kínai külügyminiszter legutóbbi nepáli útja során megkapta a koldusszegény hegyvidéki állam támogatását az új nagy vasúti tervhez, mely Tibetet köti majd össze Nepállal. Kínában néhány évvel ezelőtt adták át a Csinghaj -Tibet vasútvonalat, mely Lhasszából vezet Kína többi részébe. Ennek a folytatása lesz a tervezett Tibet-Nepál vasútvonal, mely a Csomolungma (ez a Mount Everest tibeti neve) alatt halad majd át egy hosszú alagúton.

Nepálban van a világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsából nyolc, ezért ez az ország igen népszerű a hegymászók között. Évente sok ezer kínai is érkezik ezért ide. Ennél is fontosabbak azonban a gazdasági célok: Peking a saját érdekkörébe akarja vonni a koldusszegény Nepált, mely eddig inkább Indiát tekintette fő szövetségesének.

Mindez aggasztja is India kormányát, hiszen azt látják: Peking szövetségesek egész rendszerét építi ki India határai mentén. Pakisztán már réges-régen Kína fő szövetségese, de Peking igyekszik a befolyását növelni Bangladesben, Mianmarban, a Maldív-szigeteken és Srí Lankán is. India a bekerítéstől tart, de pénzügyi szempontból nem tud megmérkőzni Kínával.

Kép: Europress/AFP

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez