Kiskorú paraguayi dzsihadistát fogtak Spanyolországban

A 17 éves paraguayi gyanúsított édesanyjával és két testvérével lakott a Barcelonától nem messze fekvő Terrassában. A katalán rendőrség szerint egy “jól szervezett” terrorista sejtről van szó, amelynek tagjai szélsőséges dzsihadistákat toboroztak Spanyolországban. A kiképzett terroristák egy részét Irakba és Szíriába küldték, míg másokat későbbi európai bevetésekre készítettek fel.

A letartóztatott 17 éves paraguayi állampolgárt jelenleg a fiatalkorúak ügyészsége tartja fogva, és hamarosan Madridba szállítják, hogy a bíróság előtt tegyen vallomást. Az eljárás alá vont gyanúsítottak személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra a hatóságok, azonban az ügyészség nem zárja ki, hogy a hírzárlat feloldása után ismertesse a sajtóval a letartóztatottak nevét.

Az eljárás alá vont gyanúsítottakat terrorista szervezetekben való részvétellel, terroristák kiképzésével és toborzásával, illetve terroristák rejtegetésével és bűnrészességgel vádolják.

A most leleplezett sejt az előzetes információk szerint legalább négy fiatalt küldött az elmúlt hónapokban az ISIS által ellenőrzött területekre, köztük három marokkói és egy brazil állampolgárt, akiket a török-bolgár határ átlépésekor vettek őrizetbe. (Fotó: AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez