Üdülőcentrum Loméban, igényes kínai vendégeknek

Togo fővárosának közvetlen szomszédságában avatták fel azt a plázát, amelyet leginkább szállodai és üdülési szolgáltatásokkal működtetnek a távol-keleti igényeknek megfelelően.

Megnyílt Togo új plázája, Lomé közvetlen szomszédságában. A némi késéssel felavatott szórakoztató, idegenforgalmi, bevásárló létesítmény szállodai funkciót betöltő részében 995 szobával várják a vendégeket, 9 éttermet, wellness részleget – és 3 medencét – működtetnek, illetve két kaszinót, négy éjszakai klubot, bevásárló árkádot saját stranddal kínálnak. A 18 lyukú golfpálya szomszédja egy teniszpálya, de e létesítmények mellett lehetőséget kínálnak a vízi sporthoz is. A Loméi Plaza egy ismert intézmény helyét kapta meg, korábban egy szálloda, a Tropicana működött a jókora telken. A zömében togói személyzetet kapó új szórakozóhelyet alapvetően a nemzetközi turizmus felfuttatása reményében, illetve a helyi üzleti körökre alapozva építették, mégpedig Hong Kong-i befektetők. Sőt, a szálloda alapvetően a távol-keleti fogyasztókat szolgálja majd ki, ami azt is jelenti, hogy a vendégeket szintén egy Hong Kong-ban működő ázsiai csoport szervezi, viszi a loméi létesítménybe. (évi 50 ezret) A távol-keleti csoport egyébként repülőgép flottát is tulajdonol és közlekedtet, három kínai nagyvárosból rendszeres járatokat szándékozik küldeni a togói fővárosba. A nyár közepéig már elkeltek a nyaralási lehetőségek. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez