Két külföldit gyújtottak fel, hármat pedig megöltek Dél-Afrikában

Tetőfokára hágott az idegengyűlölet Dél-Afrikában azóta, hogy Goodwill Zwelithini zulu király egy hónapja tartott beszédében távozásra szólította fel az országban élő külföldieket. Legutóbb két etióp bevándorlót támadtak meg Umlazi településen, KwaZulu-Natalban. Pár nappal ezelőtt pedig három külföldit öltek meg Durbanban.

Azt még mindig nem tudni pontosan, hogy hányan haltak meg a napok óta tartó erőszakhullámban. A rendőrség azt közölte, hogy az áldozatok között dél-afrikaiak és külföldiek is vannak. A halálos kimenetelű támadások után legalább 17 embert tartóztattak le. Az országban tartózkodó külföldieket felszólították a hatóságok arra, hogy lehetőleg kerüljék el a forrongó településeket és körzeteket. A lakosságot pedig nyugalomra kérték.

A legutóbbi támadás két etióp bevándorló ellen irányult Umlaziban. A szerencsének köszönhetően mindkettőjük túlélte az ismeretlenek által elkövetett támadást, de súlyos égési sérülésekkel kellett kórházba szállítani őket. A dél-afrikai rendőrség információi szerint a két áldozat kereskedőként dolgozott a településen, és egy átalakított konténerben éltek, amelyet napközben kisebb üzletként működtettek. Az etióp kereskedőket éjszaka támadták meg, miközben aludtak. A támadók egy Molotov-koktélt dobtak be a konténerükbe, majd azonnal elrohantak a helyszínről.

Pár nappal ezelőtt hasonló támadásokra került sor külföldi bevándorlók ellen Dél-Afrika egyik legnagyobb városában, Durbanban, ahol legalább három embert gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel. Egy szomáliai bolttulajdonost is megtámadtak, akit aztán életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A rendőrség jelezte, hogy az áldozatok személyazonosságát még nem sikerült megállapítani, de az biztos, hogy vannak közöttük dél-afrikaiak és külföldi bevándorlók is.

Az országban élő külföldi bevándorlók szerint Goodwill Zwelithini zulu uralkodó kijelentései miatt robbant fel ismét az indulatbomba a fővárosban. A zulu király ugyanis egy hónapja felszólította az ott élő külföldieket, hogy hagyják el az országot, mert elveszik a munkalehetőségeket a helyiektől. A botrányairól híres zulu uralkodó emellett a külföldi bevándorlókat hibáztatta az ország rossz gazdasági helyzete és a mélyszegénység, illetve az egyre nagyobb méreteket öltő társadalmi egyenlőtlenségek miatt.

Jeff Wicks, a BBC helyi tudósítója elmondta, hogy az országban alapból rendkívül feszült a helyzet. Főként azokban a városrészekben, ahol a legnagyobb a szegénység és a munkanélküliség. Az emberek többsége ugyanis rendkívül csalódott, mivel az apartheid-rendszerrel együtt egyáltalán nem sikerült felszámolni a szegénységet, amely évre-évre csak nő. Dél-Afrikában 2008 óta több mint 62 ember veszítette életét különböző xenofóbiás támadásokban. Sokan pedig attól félnek, hogy a súlyos társadalmi problémák miatt Dél-Afrika egy időzített bomba, amely bármikor felrobbanhat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez