Ez lenne az Alzheimer-kór ellenszere?

Legalábbis van remény, miután az amerikai Duke Egyetem kutatói rájöttek, hogy az arginin nevű aminosav lehet felelős az agy leépüléséért. Ha ez ellen a DFMO nevű, már ismert gyógyszert használták, akkor sikerült leállítani a kedvezőtlen folyamatokat – természetesen kísérleti fehér egerek esetében.

Az Alzheimer-kór oka az lehet, hogy leépül az agy immunrendszere. Ha ezt sikerül megakadályozni, vagy legalábbis lelassítani, akkor áttörést lehet elérni a betegség kezelésében.

A Duke Egyetem kutatói teljesen új irányban keresték a megoldást, és meglepő eredményre jutottak: az agy immunrendszerét alkotó sejtek rendszere azért épül le, mert megnövekszik az arginin nevű aminosav-fogyasztásuk. Ha ezt sikerül megakadályozni, akkor az immunrendszer továbbra is védelmezi az agyat, és idősebb korban is lehetővé teszi a hatékony működését.

Az arginin az egyik leggyakoribb aminosav, és bár a szervezetben megtalálható, sokan mesterségesen is fokozzák a bevitelét. Például azok, akik erősíteni akarják magukat, vagy fokozni kívánják a szexuális teljesítményüket. A hipofízis, az agyalapi mirigy termeli az arginint, mely a marha- és disznóhúsban, a szárnyasokban és a halakban is megtalálható. Ha tehát valaki húst eszik hússal, akkor sok ilyen aminosav juthat a szervezetébe, és ez oda vezethet, hogy az arginin lebontja az agy immunrendszerét.

Természetesen hangsúlyozni kell, hogy kisérleti eredményről van szó. De azok az Alzheimer-kóros fehér egerek, melyek agyát egyébként hasonlóvá igyekeztek tenni az emberéhez, pozitívan reagáltak arra, ha a DFMO nevű gyógyszert adagolták nekik. A kutatást vezető Carol Colton professzor érthetően óvatosan nyilatkozott: “ha valóban az arginin okozza az immunrendszer sejtjeinek a lebomlását, akkor közelebb jutottunk ahhoz, hogy gyógyíthassuk az Alzheimer-kórt.”

Eddig az agy leépülésével járó betegséget gyógyíthatatlannak tartották. Nem gondoltak viszont arra, hogy az immunrendszer leépülése vezet az Alzheimer-kórhoz. A következő kísérleteknek éppen ezt kell majd igazolniuk ahhoz, hogy kezelhetővé váljon a világ szinte összes országában népbetegségnek számító időskori probléma.

Kép: Europress/AFP

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez