Jedi templomot akarnak építeni a török diákok

Törökországban a “mecsetépítési láz” elérte az egyetemeket is: a kampuszokon 2016-ig 80 mecsetet akar létesíteni a kormány. Azonban nem mindegyik vallási csoportnak engedik meg, hogy imahelyet hozzon létre: nemrég kudarcba fulladt egy buddhista templom építése. Erre válaszul – mintegy szolidaritásból – Jedi templom építéséről szóló petíciót tettek közzé a török Star Wars rajongók.

Április 3-án az izmiri Dokuz Eylul egyetemen tanuló diákok online petíciót indítottak azért, hogy az egyetemi vezetés építsen nekik egy Jedi Templomot. A diákoknak sikerült 7500 aláírást összegyűjteniük alig egy hét leforgása alatt. Állításuk szerint a Jedi Templomra azért van szükség, hogy kiképezzék a lovagok következő generációját, összetartsák „az Erő közösségét”, valamint újjáépítsék azt a Jedi Palotát, amit Palpatine (sith nevén Darth Sidious) legendás 66-os parancsára rombolt le Anakin Skywalker (akkor már Darth Vader).

A kezdeményezést Catagtai Caliskan 18 éves informatikus hallgató indította útnak. „A sok kiképzetlen Padawan (Jedi növendék) nem tud ellenállni a Sötét Oldal csábításának, ha nem kap megfelelő oktatást a Jedi templomokban” – fejtette ki Caliskan, aki szerint a Földön egyre kevesebb Jedi maradt, és meg kell állítani a kihalásukat, mégpedig azzal, hogy szent helyeket létesítenek nekik. „A legközelebbi templomunk több millió fényévnyire van. Nem tudok imádkozni az ebédszünetben” – írta ki egy diák, aki arról beszélt, hogy ő egy “államilag is bejegyzett Jedi”.

Valami ilyesmit szeretnének építeni a templom mellé.
Valami ilyesmit szeretnének építeni az egyetem mellé. ( A coruscanti Jedi Templom/ Palota).

 

A petíció ezen az oldalon tölthető ki. 

A kampánnyal foglalkozott a média is: újságokban írtak az esetről és tévéműsorokban beszéltek a Jedi Templom építéséről. Sokak szerint ugyanis „ez a diákok humoros válasza a török kormány – Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) – mecsetépítési politikájára, amely már a felsőoktatást is érinti.” Tavaly ugyanis komoly visszhangot váltott  ki Mehmet Gormeznek, a török Vallásügyi Bizottság igazgatójának kijelentése, miszerint „minden kampusz mellé egy mecsetet kell építeni”. 80 mecset építése kezdődött el akkor, ebből körülbelül 25-öt már be is fejeztek.

A legnagyobb vihart az ITU-n (Isztambuli Műszaki Egyetemen) épülő mecset kavarta. A rektor, Mehmet Karaca ugyanis a „diákok kezébe” helyezte a mecsetépítést, 188 ezren írták alá az erről szóló petíciót. Ugyanakkor a rektor még hozzátette: „ha van igény rá, nemcsak mecsetet, hanem zsinagógát is építünk”. Azonban néhányan egy másfajta petíciót indítottak útnak: „ha már egyszer mecseteket építünk a kampuszok mellett, építsünk egy buddhista templomot is, mert a legközelebbi 2000 kilométerre van Isztambultól”Ez azonban nem tetszett az egyetemi vezetésnek, és a konzervatív és vallásos diákoknak sem, akik egy „ellen-petíciót” indítottak azért, hogy ne épülhessen buddhista templom a kampuszon. Ezt alig két hét alatt 20 ezren írták alá,  és ezzel egyelőre megakadályoztak a buddhista templom felépítését.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez