Nincs fagy, több kocsi fogy Amerikában

A téli hónapok kedvezőtlen fordulatai után a kiskereskedelmi forgalom statisztikája már elfogadható folyamatokat mutat az Egyesült Államokban, ahol gépkocsikból is több kelt el.

A termelői infláció felfelé kúszásáról tett közzé múlt havi adatokat a kereskedelmi minisztérium az Egyesült Államokban. A közlemény azzal egészült ki, hogy még az idén megkezdődik a kamatlábak emelése. A kiskereskedelmi értékesítésről tájékoztatást adó minisztérium a március 0,9 százalékos növekedésről azt jelentette ki, hogy az eredmény az egy évvel ezelőttihez hasonlónak mondható, a megelőző három hónap tükrében pedig pozitív a változás, hiszen főleg a zord időjárás miatt a téli időszakban csökkenést mérhettek. Az jó jelnek tűnik, hogy növekedett a gépkocsik iránti kereslet, az éppen egy évvel ezelőtti időszak óta most sikerült elérni a legnagyobb eladást, azaz 2,7 százalékos többletet. A ruhakereskedelem 1,2 százalékkal nőtt, de kimutatták az építőanyag és a kertészeti kellékek 2 százalékot meghaladó bővülését is. A munkaügyi tárca a termelői árak alakulásának statisztikájával rukkolt elő, azzal, hogy februárban a szezonálisan kiigazított adatok 0,2 százalékos növekedésről tanúskodnak.  Kapcsolódó kimutatás, hogy a 2014. márciusihoz viszonyítva 0,8 százalékkal csökkentek az amerikai termelői árak, 2009 óta ez volt a legnagyobb ütem. Márciusban az élelmiszerek esetében 0,8 százalékos csökkenést, az energetikai termelői áraknál 1,5 százalékos növekedést tapasztaltak, a szolgáltatások is drágultak. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez