Szkeptikus szudániak. Extrém alacsony részvétel a választásokon

A szavazásra jogosultak csupán 30-35%-a vett részt a választásokon – közölte Olusegun Obasanjo, az Afrikai Unió megfigyelő csoportjának vezetője.

Parlamenti és elnökválasztást tartottak Szudánban, ahol a voksolást egy nappal meghosszabbították. Rendbontásokról és egyéb rendellenességekről nem érkeztek hírek. A részvétel azonban a vártnál is alacsonyabb volt. Az Afrikai Unió választási megfigyelő csapatának vezetője azt mondta, hogy a szavazók többsége azért nem járult az urnák elé, mert szerintük az eredmények előre borítékolhatóak. A szudáni ellenzéki pártok többsége ugyanis bojkottálta a szavazást. Ezért minden jel arra utal, hogy a 25 éve hatalmon lévő Omar Hasszán al Basir elnök és pártja fogja megnyerni az idei választásokat.

A szavazást egyébként a szudáni hatóságok csak azért hosszabbították meg egy nappal, hogy még többen menjenek el voksolni a súlyos legitimitási deficittel küszködő 71 éves államfőre, akinek gyakorlatilag egyetlen komolyabb kihívója sem akadt. Közben az AP hírügynökség jelezte, hogy a fővárosi szavazókörzetek csendesek voltak, csak elvétve tántorgott be egy-egy szavazó. Ennek ellenére a szudáni kormányzó párt alelnöke mindent rendben talált és szerinte „elégedettek lehetnek” az idei választásokkal. A végeredményt kihirdetését április 27-re ígérik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez