Nincs igazság: a férfiak ezer, míg a nők 780 dollárt kapnak ugyanazért a munkáért

Az átlag 78 százalék, de a bolti eladók, a tanárok esetében még kedvezőtlenebb az arány. Amerika sem kivétel, jókora különbségek vannak a nők és férfiak bére között, az előbbiek kárára.

Változatlanul számít, hogy férfi-e, vagy nő az illető, amikor munkába állva meghatározzák a fizetését. Az Egyesült Államokban az urak egy dollárja ellenében csak 78 cent jár a hölgyeknek – számolta ki az elvégzett vizsgálata alapján a Bureau of Labor Statistics. A fizetésbeli egyenlőtlenségek helyenként és főleg szakmánként is más és más differenciát mutatnak – ismertette a CNNMoney. A 3,5 millió háztartásban végzett felmérés készítői például az általános és középiskolai tanárok, továbbá az értékesítési dolgozók és a vezetők összehasonlítása során találtak szembeötlő különbségeket. A bérszakadék a kiskereskedelmi eladóknál például ordítóan nagy, az urak egy dollárja ellenében a hölgyek 70 centet visznek haza, de egy teljes munkaidős ügyvédnő is kénytelen beérni 83 centtel az egy dolláros férfi alkalmazott ellenében. Megállapította a vizsgálat, hogy már az „elején” kialakul mintegy 7 százalék különbség a két nem között a diploma megszerzése után, de itt is átlagról van szó, hiszen a foglalkozás, a kor, a földrajzi régió, a ledolgozott órák alapján is tetten érhető a differenciálódás. Az amerikai realitások közé tartozik, hogy egy fehér férfi egy dollárjához képest 64 cent a nő keresete, ha feketének született és 56 cent, ha latinnak. Eltéréseket mutat ki a statisztika – de ez már a női nemen belül érhető -, ha a hölgy még anya is. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez