A munka lassan már egyenlő- a jogokban és a bérekben van különbség

A Pearl Initiative emberi jogi szervezet, amely elsősorban az aktív nők problémáival foglalkozik közvélemény-kutatást végzett az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) hat tagállamában. Munkatársai 600, az üzleti szférában dolgozó nőt kérdeztek meg. A válaszadók 80 százaléka úgy vélte, hogy karrier-esélyeik rosszabbak, mint a hasonló végzettségű és beosztású férfiakéi.

A GCC-ben dolgozó hölgyek ennek ellenére ambiciózusak, 50 százalékuknak határozott célja, hogy hét éven belül vezető beosztásba kerüljön. A felmérésből kiderül, hogy a fizetést illetően sem teljesen egyenrangúak a dolgozó nők és különösen az feltűnő, milyen kevesen jutnak el valóban fontos, vezető pozícióba. Imelda Dunlop, a Pearl Initiative vezetője ugyanakkor elmondta a Gulf Business című lapnak, hogy összességében komoly előrelépés történt az Öböl menti államokban, ahol egyre több nő dolgozik. Az összkép meglehetősen tarka.

Az Egyesült Arab Emírségekben például viszonylag magas a vezető beosztásban dolgozó nők aránya. Abu Dhabiban és Dubajban már kötelező szabály van érvényben arról, hogy az igazgatótanácsokban a nők aránya minimum 15 százalék legyen. Az emírségekben, a magánszférában a csúcsvezetők egy tizede nő. Katarban nemrég külön programot indítottak a pályakezdő üzletasszonyok támogatására. A dohai egyetem hallgatói között a nők aránya már meghaladja a férfiakét, és már a műszaki szakokra is érvényes.

Kuvaitban ugyanakkor a vizsgálatok szerint alig javultak az utóbbi időszakban a nők karrier lehetőségei. Szaúd-Arábia pedig kissé ellentmondásosan segíti az ambiciózus és képzett dolgozó nőket. Létrehoztak olyan gazdasági „mini körzeteket”, ahol kizárólag nők tevékenykednek, de ez, még ha jó szándékú is, valójában a diszkrimináció tipikus esete.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez