Agyhártyagyulladás-járvány Nigerben

Az egészségügyi hatóságok 905 beteget regisztráltak, többségüket a fővárosban és környékén vették nyilvántartásba. A tömeges agyhártya-gyulladásos megbetegedések miatt a környező iskolákat legalább egy hétre bezárták. A legveszélyeztetettebbek a 2 és 15 év közötti gyermekek. A nigeri kormány azonnali óvintézkedések bevezetését rendelte el.

A súlyos betegség januárban ütötte fel a fejét országban, és azóta legkevesebb 85-en haltak meg a járványban. Az utóbb időkben azonban jelentősen megszaporodott a megbetegedések száma, ezért a kormány azonnali oltási kampányt rendelt el országszerte. Komoly problémát jelent viszont, hogy nincsen elegendő oltóanyag. Brigi Raffini miniszterelnök elmondta, hogy körülbelül 1,2 millió vakcinára lenne szükség, de ennek csak a felét sikerült beszerezniük. Ennek elsősorban az az oka, hogy világszerte több helyen leálltak az oltóanyagok gyártásával. Ezért a nigeri kormány arra kérte a donorországokat és a nemzetközi szervezeteket, hogy segítsenek előteremteni a hiányzó mennyiséget a járvány megfékezése érdekében.

A hatóságok közben felhívták a figyelmet arra is, hogy egyre több olyan hírről hallottak, hogy különböző szervezetek a kormány tudta és engedélye nélkül hajtanak végre oltási kampányt az országban. A hatóságok ezért azt kérik a lakosságtól, hogy jelentse az ilyen eseteket, ne engedje senki beoltatni magát és gyermekeit, mivel ezek a szervek törvénytelenül járnak el. Ráadásul az oltóanyagaikat sem vizsgálták be, így azok hatástalanok is lehetnek. Az is előfordulhat, hogy nem a megfelelő oltóanyagot használják, ami szintén komoly kockázatokkal járhat.

Afrikában minden idők legsúlyosabb meningitisz-járványa 1996-ben zajlott le, akkor több mint 250 ezren betegedtek meg és 25 ezren haltak meg. Nigerben legutóbb 2009-ben tört ki a járvány, akkor 931-en estek áldozatául. A WHO korábban jelezte, hogy rendkívül fontos a megbetegedés korai felismerése, mivel akkor jelentősen vissza lehet szorítani a haláleseteket. Ez azt jelenti, hogy a korai diagnózissal 5-10%-kal csökkenhet a halálozások száma. A legtöbben azonban, ha ki is gyógyulnak a betegségből, visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodásokat szenvednek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez