Informatikai „kőkorszakban” a fukusimai erőmű üzemeltetője

A TEPCO 2018-ig akar várni elavult rendszereinek cseréjével, de egy ellenőrzésen lebukott.

Rájár a rúd a Tokyo Electric Power-ra. A közismert rövidítéssel TEPCO-ként emlegetett cég üzemeltette 2011-ben, a cunami és a földrengés idején a fukusimai atomerőművet. Az ottani reaktorok újbóli üzemeltetéséről szó sem lehet, de az erőművet, amelynek területén még rengeteg a veszélyes anyag, továbbra is a TEPCO felügyeli. A TEPCO-ra hárult a környék sugármentesítése is. Mindez óriási összegekbe került, ezért a TEPCO-t gyakorlatilag államosították, vagyis a közpénzből működik. Az anyagi gondok mellett technikai problémák is vannak jócskán, gyakran kapunk hírt arról, hogy fertőzött víz került ki a talajba vagy a tengerbe. A TEPCO vezérkara az informatikai rendszer megújításának elhalasztásával akart spórolni. Úgy tervezték, hogy 2018-ig használják azt a 48 ezer számítógépet, amelyen még a Windows XP fut. Nem rég a TEPCO-nál is ellenőrzést végeztek a Japan’s Board of Audit szakemberei. Ez a cég kontrollálja a közpénzt használó japán intézményeket, hivatalokat, cégeket. Az ellenőrök azonnal megnyomták a vészcsengőt, közölték, hogy az elavult informatikai rendszer súlyos biztonsági kockázatokat jelent. Tehát nem pénzkérdés, hanem alapvető biztonsági követelmény a rendszer sürgős cseréje. A TEPCO vezérigazgatója ismét kénytelen volt kiállni a nyilvánosság elé, és immár sokadszor, be kellett ismernie, hogy hibás döntést hoztak. Megígérte, hogy haladéktalanul megkezdik az elavult informatikai rendszer lecserélését. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez