Először fekete nő az igazságügyi minisztérium élén Washingtonban

Novemberben jelölte igazságügyi miniszternek Obama elnök az 55 éves Loretta Lynchet, akit a szenátus csütörtökön fogadott el. Ő az első fekete nő az Egyesült Államok történetében, aki betölti ezt a fontos tisztséget.

Loretta Lynch elődje is fekete volt – Eric Holder – akinek az egyik legnagyobb problémát az jelentette, hogy miképp kezelje azokat az ügyeket amikor egy fehér rendőr lelő egy fekete gyanúsítottat – egyáltalán nem mindig indokoltan. Az elmúlt hónapokban számtalan ilyen eset volt, amely szembeállította egymással a fekete kisebbséget a helyi rendőrséggel. Loretta Lynch asszonynak is van hasonló tapasztalata hiszen ügyész volt New Yorkban az Eastwood Districtben. A kilencvenes években egy fehér rendőr lelőtt egy Haitiból érkezett illegális bevándorlót. A hosszas per végén a rendőrt elítélték.

Loretta Lynch, aki Obama elnökhöz hasonlóan a Harvard egyetemen végzett, komoly nemzetközi tapasztalatot is szerzett. A ruandai népirtás után megalakult nemzetközi bíróságon az ügyész egyik legfontosabb munkatársa volt. Ruandában három hónap alatt 800 ezer embert gyilkoltak le etnikai alapon 1994-ben.

Loretta Lynch jól szerepet a szenátusi meghallgatáson, de jóváhagyása mégis elhúzódott a demokrata-republikánus viták miatt. Miután mindkét házban az ellenzéki republikánusok kerültek többségbe Obama elnök jelöltjeinek nem könnyű a helyzete. Lynch asszony esetében az is szerepet játszott, hogy ügyészként egy republikánus honatya adócsalási ügyében képviselte a vádat. A republikánus honatya végül lemondott tisztéről.

Végül a szenátus 56-43 arányban bizalmat szavazott az Egyesült Államok első fekete igazságügyi miniszter asszonyának. 10 republikánus szenátor is Loretta Lynch mellett szavazott, és így vált lehetővé az, hogy az USA igazságügyi minisztere továbbra is fekete maradt, de ezentúl már nő lesz ezen a fontos poszton, ahol a mindenfajta diszkrimináció elleni küzdelem munkaköri kötelességnek számít az Egyesült Államokban.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez