Az éber kínai versenyhivatal lecsapott a Mercedesre

A német autógyártót 56 millió dollárra bírságolják, mert minimál árat szabott meg a helyi dílereknek.

A kínai versenyhivatal közleményben jelentette be: 56 millió dolláros bírságot szabott ki a Mercedes-Benz-re. A német autógyártó Jiangsu tartományban arra kényszerítette a helyi autószalonokat és szervizeket, hogy a Classe E és S modelleket, valamint az alkatrészeket nem adhatják olcsóbban egy megszabott minimális árnál. Vagyis gyakorlatilag korlátozta a piaci árversenyt. Ez a gyakorlat 2010 novemberében kezdődött, eleinte csak az alkatrészekre vonatkozott, de később kiterjedt az új kocsik értékesítésére is. A kínai hatóságok néhány helyi dílert is megbírságoltak. A Mercedes tudomásul vette a döntést és közölte, hogy a jövőben fokozottabban ügyel majd a versenyszabályok betartására. Ez az 56 millió dolláros bírság kínai rekord az autószektorban. Eddig a legnagyobb büntetést a Volkswagenre és a Fiat-Chryslerre szabták ki árfixálás miatt, az a bírság „csak” 48 millió dolláros volt. Az utóbbi időben egyre éberebb a kínai versenyhivatal. Sok rendellenességet tárnak fel más szektorokban is. Legutóbb egy amerikai, mikroprocesszorokat gyártó cég, a Qualcomm kínai leányvállalatát csaknem százmillió dollárra büntették. Megfigyelők szerint feltűnő, hogy főleg a nagy nemzetközi cégek kerülnek a kínai hatóságok látóterébe. És bár a büntetések indoklásában mindig „a tiszta piaci verseny védelme” szerepel, valójában arról van szó, hogy a külföldiekre kiszabott bírságokkal a konkurens hazai cégeknek biztosítanak jobb versenyhelyzetet. És persze azzal is, hogy a saját vállalatokat sokkal „nagyvonalúbban” ellenőrzik a kínai hatóságok. (Fotó:AFP)

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez