A Hezbollah szerint szántóföld, mások szerint felszállópálya

A Hezbollah cáfolja azt a hírt, hogy titkos felszállópályát létesített volna a Bekaa-völgyben. A műholdfelvételek szerint ugyanis egy fel-és leszállópálya rajzolódik ki a sivatagban, de a kifutópálya túl kicsit ahhoz, hogy teherszállító gépeket fogadjon. Ugyanakkor a pilóta nélküli gépek felszállására tökéletesen alkalmas.

” A megnevezett terület nem szolgál felszállópályaként. Ha valaha is építettünk volna egyet, arról  Baalbek lakói tudnának és már beszámoltak volna a libanoni sajtónak” – nyilatkozta az újságírók előtt a Hezbollah szóvivője Pár nappal ezelőtt ugyanis elterjedt a hír, hogy a libanoni fegyveres szervezet  illegális felszállópályát működtet a Bekaa-völgy térségében. A szóvivő szerint az említett területen “mezőgazdasági tevékenységet” folytatnak.

Az IHS Jane Defense Weekly – a Google Maps felvételei alapján –  arra következtetett, hogy a szíriai határtól nem messze létesített 670 méter hosszú reptérről pilóta nélküli gépek (drónok) szálltak fel. Erre utal a környező, hat kisebb épület is, amik irányítóközpontok és kis hangárok lehetnek. Valamikor 2013 februárja és 2014 júniusa között építhették a fel-és leszállópályát és innen biztosították a Szíriában harcoló Hezbollah-fegyveresek utánpótlását, valamint felderítést végeztek a Szíriában. A közelben pedig működik egy Hezbollah ellenőrzőpont is.

A Hezbollah 2012 októberében ismerte el, hogy pilóta nélküli repülőgépekkel rendelkezik.  Van egy saját fejlesztésű drónja, amit  Ayoubnak neveznek, ami utalás Hussein Ayoub “a türelem prófétájára”. Ezenfelül az IHS szerint a libanoni fegyveres szervezet iráni Ababil-3 drónokkal is rendelkezik.  A Hezbollah a drónjait felderítésre használja, például nem egyszer küldték őket az izraeli légtérbe, de az izraeli légvédelem kiszúrta és leszedte azokat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez