Magyar-Szaúdi Üzleti Fórum (képriport)

Nagyszabású rendezvényt szervezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapesten, a Sofitel Hotelben: a Magyar-Szaúdi Üzleti Fórumot.

Abdulrahman A. Mazi, a Szaúdi-Magyar Üzleti Tanács elnöke vezette a 31 fős delegációt. Köszöntőjében kiemelte, hogy a cél a kétoldalú kereskedelmi forgalom megduplázása 2018-ig. Ugyancsak fontosnak nevezte a kereskedelmi forgalom kiegyenlítését, melynek jelenleg a 85 százaléka magyar export. Szerinte országaink között nagyon jók a diplomácia kapcsolatok, Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utóbbi 4 évben háromszor járt a Királyságban. A szaúdi beutazó turizmus növelésére is lát lehetőséget a szakember, főleg a gyógyvízturizmus területén.

DSCF0020

Rada Csaba a Külgazdasági és Külügyminisztérium nevében tartott előadást a kétoldalú kapcsolatokról. Hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábia fontos partnere Magyarországnak, az üzleti környezet nagyon kedvező. Egyezmény van a kettős adóztatás elkerüléséről és a beruházásvédelemről. A fontos együttműködési területek közt megemlítette a nukleáris energia békés célú felhasználását, az informatikát és a vízgazdálkodást. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg 200 szaúdi diák tanul magyar oktatási intézményekben.

DSCF0015

Meshari Al Khaled a Szaúd-Arábiai Általános Beruházási Hatóság képviseletében kiemelte, hogy hazája a világ 19., és a Közel-Kelet legnagyobb gazdasága. A növekedés tavaly 3,9 százalék volt. Szaúd-Arábiában lehet 100 százalékos külföldi tulajdonú céget alapítani, a nyereséget korlátozás nélkül ki lehet vinni. Nagyon kedvező az adózási környezet, stabil az ország politikai helyzete, nagy és fizetőképes a piac. A fórum során elhangzottak még előadások a többi közöttt a magyar üzleti környezetről, a kereskedőházakról és a szaúdi exportprogramról.

DSCF0024 (2)

DSCF0055 (3)

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez