Észak Korea ifjú diktátora nem megy Moszkvába

Putyin elnök hívta meg Kim Dzsongunt, hogy sok külföldi vezetővel együtt vegyen részt azokon az ünnepségeken, melyeken a második világháború befejezésének 70-ik évfordulójáról emlékeznek meg Moszkvában.

 

Kim Dzsongun nem megy Moszkvába- közölték az orosz fővárosban. Indoklás csupán annyi, hogy a duci diktátornak halaszthatatlan hazai teendői támadtak. Ez lett volna Kim Dzsongun első hivatalos külföldi útja azóta, hogy 2011 végén átvette a hatalmat apjától. Kim Dzsongil a nagy Szovjetunióban született a negyvenes évek elején. A rendszert alapító nagypapa, Kim Irszen szovjet századosi egyenruhában érkezett meg a szülőföldjére 1945-ben miután a vörös hadsereg legyőzte a japán Kvantung hadsereget.
1950-ben Kim Irszen Sztálin utasítására indította meg a koreai háborút, mely három évig tartott és hallatlanul nagy szenvedést jelentett a félsziget népének. Sztálin halála után Észak Korea fokozatosan eltávolodott Moszkvától. Ezt követően Peking lett az első számú szövetséges. Kim Dzsongun a hírek szerint többször járt Pekingben- először még édesapjával, a kommunista dinasztia második uralkodójával. Egyik látogatás sem volt azonban hivatalos és bejelentett külföldi utazás. A nagypapa Kim Irszen is keveset utazott, és mindig csak vonaton. Magyarországon is különvonaton járt amikor körbe utazta a Szovjetuniót és szövetséges országait.
Észak Korea ellen szigorú nemzetközi szankciók vannak életben, mert a világtól elzárkózó állam olyan nukleáris és rakétafejlesztési programot hajt végre, amely fenyegetést jelent sok ország számára. Kim Dzsongun rendszeresen fenyegeti nukleáris háborúval Dél Koreát, az Egyesült Államokat és Japánt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez