Bolivári béremelés: a politika más árfolyamon számol, mint a dolgozók

A munka ünnepének alkalmából tartott caracasi tömegdemonstráción Nicolás Maduro venezuelai államfő bejelentette, hogy a dél-amerikai országban 30%-kal emelkedik a nyugdíj, valamint a dolgozók minimálbére. Az megint más kérdés, hogy valójában mennyit is ér majd egy venezuelai alapfizetés a 16 éves forradalmi kormányzás 30. béremelése után?

Ha a kormány által megállapított hivatalos (mesterséges) árfolyamot vesszük alapul, úgy az egyes források szerint 6700, mások szerint 7300 boliváros juttatás a kifejezetten jól mutató 1000 dolláros álomhatárt is túlszárnyalja, azonban ha a Venezuelában érvényben lévő további három árfolyamot nézzük, akkor már korántsem ilyen biztató a kép. A hivatalosan Sicad és Simadi dollárként jegyzett devizában mérve ugyanis az összeg 608, illetve 38 dollárra zsugorodik, ha pedig a negyedik – feketepiaci – árfolyamon számolunk, akkor egy fizetés alig 26 amerikai zöldhasút ér. A valóságban.

Maduro mostani bejelentése szerint a mintegy 3 millió állami alkalmazottat, nyugdíjast és családanyát érintő minimálbér-emelésére július első felében kerül majd sor, miközben a Nemzetközi Valutaalap borúlátó előrejelzései szerint a venezuelai gazdaság egyre meredekebb mélyrepülésbe szédül. A kormány a dolgozók bérének védelmével magyarázza a lépést, az IMF, illetve számos gazdasági elemző pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a minimálbér-emelés pusztán csak olaj a tűzre a világ talán legmagasabb inflációs rátájával küzdő Venezuelában.

“Közel 70%-os infláció mellett a béremelés csak olaj a tűzre.”

A kormány álláspontja szerint a galoppozó inflációért, illetve a nyilvánvaló gazdasági problémákért sokkal inkább a termelést, a szolgáltatóipart és az importot kézben tartó ellenzéki elit felelős, amely afféle gazdasági háborút visel a bolivári kormány ellen.

A The Associated Press-nek nyilatkozó helyi közgazdász, García Banchs szerint azonban a csaknem 70%-os infláció és az olajárak zuhanása mellett a kormány lépése csak ront az amúgy is megroppant venezuelai gazdaság helyzetén, mivel az intézkedés tovább értékteleníti a bolivárt, újabb kölcsönökbe hajszolja az államot, és súlyosbítja a belső piacon jelentkező áruhiányt. Az ellenzéki elemzők a közkiadások jelentős és mihamarabbi megkurtításában, a költségvetési hiány csökkentésében, valamint az árfolyamrendszer egyesítésében látják a venezuelai gazdaság megregulázásának kulcsát.

Ha lehet hinni az IMF adatainak, úgy évi 7%-ra prognosztizált összehúzódásával a venezuelai gazdaság a kontinens legrosszabb mutatóit produkálja, a tendenciát tovább erősíti az olajárak zuhanása és a bolivár irreálisan magas hivatalos árfolyama. Az egyre növekvő import és az elapadó devizatartalékok ördögi körében a hazai termelés éppen csak agonizál, a központilag felügyelt és a fekete piaci devizakereskedelem pedig kéz a kézben veti el az amúgy is burjánzó korrupció újabb magjait. 2003-óta a “bolivar fuerte” öt hivatalos leértékelésen esett át, így a dollárral szembeni kezdeti 1,6-os árfolyammal szemben papíron ma 6,3 “erős bolivárt” ér egy amerikai dollár. A kép azonban nem ilyen egyszerű, hiszen Venezuelában további két hivatalos és egy feketepiaci árfolyam határozza meg, hogy mennyit is ér az ember pénze.

Az úgynevezett “Sicad dollár”, azaz a 2013-ban életre hívott Kiegészítő Deviza Adminisztrációs Rendszerben (SICAD) 12 bolivár ér egy dollárt. A rendszerben regisztráltak magánvállalkozók hetenkénti árveréseken juthatnak devizakerethez, amelyet megfelelő indoklás után a Venezuelai Központi bank folyósít az eladónak. A venezuelai valutatartalékok mintegy 20-25%-át jelentő Sicad dollárt elsősorban a nem stratégiai fontosságú importcikkek kereskedelmében és a turisztikai szektorban használják.

Harmadik a sorban a “Simadi dollár” néven futó valuta, amelyet a fekete dollár elleni harc égisze alatt vezetett be a kormány 2015 februárjában. A “Sistema Marginal de Divisas” szerint az amerikai valuta kezdetben 172, ma pedig 198 bolivárt ér – ezen az árfolyamon állami- és magánvállalatok, tőzsdei szereplők juthatnak dollárhoz. A Simadi bevezetése az árfolyamok viszonylagos liberalizációjaként is értelmezhető, annál is inkább, mivel 2010 előtt a magánzók nem kereskedhettek szabadon az észak-amerikai valutával.

Végül pedig ott van természetesen a feketepiaci dollár, amely Venezuelában a “dólar paralelo” néven fut. A “párhuzamos dollár” értékét részben a spekulánsok, részben a kereslet és a kínálat, illetve az ország fizetőképessége és annak valós devizatartalékai határozzák meg. A fekete dollár árfolyama Hugo Chávez 2013 március 5-i halálakor 20 bolivárról hirtelen 190-re ugrott, főként az országot sújtó krónikus devizahiány, és az olajárak csökkenése miatt. A mai adatok szerint a feketézők nem kevesebb, mint 278,78 bolivárért adnak 1 amerikai dollárt az utcán.

És, hogy akkor mit is jelent pontosan a minimálbér-emelés, amely szerint egyfelől akár 270 000, másfelől pedig csak 7000 forintot vihet haza egy venezuelai dolgozó? A CENDA (Centro de Documentación y Análisis Social) áprilisi adatai szerint egy átlagos venezuelai család alapvető kiadásai egy hónapban mintegy 30 000 ( hivatalos árfolyamon 1,200 000 forintnak, a fekete piacon 30 200 forintnak megfelelő) bolivár körül alakultak, ami 109,5%-os drágulást jelent az egy évvel ez előtti árakhoz képest. A CENDA felmérése szerint egy ötfős családnak 6 minimálbérre van szüksége az 58 terméket felvonultató alapvető piaci kosár megtöltéséhez, amely árucikkek közül egyébként 17-ből szinte konstans hiány alakult ki. A tanulmány arra is rámutat, hogy az államilag biztosított és a piaci árak között több, mint 400%-os eltérés mutatkozik. A fogyasztói árakról publikált legutóbbi hivatalos kormányadatok 2014 novemberére datálhatóak, ezek szerint a “Canasta Alimentaria Normativa” néven jegyzett 50 alaptermék 6000 bolivárt kóstált, azonban e számadatok már köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. (Fotó: AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez