A szakáll után tilos az iszlám hangzású név is Tádzsikisztánban?

Törvényileg szabályoznák az újszülöttek névadását a közép-ázsiai államban. Nem ez az egyetlen iszlamofób rendelkezés ott az elmúlt időszakban.

Tulajdonképpen harcol az iszlámmal Tádzsikisztán. Miközben a közvélemény egyre inkább prostituáltnak tekinti a hidzsábot viselő nőket, pár héttel ezelőtt szakálluk leborotválására kényszerítettek vallásos muszlimokat a rendőrök. Ebbe a folyamatba illeszkedik egy eheti kezdeményezés is, amely a névadást szabályozná.

A tádzsik parlament be akarja tiltani, hogy a szülők idegen nemzeti kultúrákhoz kapcsolódó nevet adjanak gyermekeiknek. A szabályozást az elnök, Emomali Rahmon is támogatja – jelentette az Interfax hírügynökség.

A törvény életbelépése után az anyakönyvi hivatalok nem fogják regisztrálni a helytelennek ítélt (köznév, állat-, vagy növénynevek), illetve a nem helyi kultúrákra utaló neveket. Az utóbbi kategória valójában az iszlámmal kapcsolatos, beleértve a perzsa és arab szavakat is. Bár a szabályozás az újszülöttekre vonatkozna, egyes képviselők azt sem zárnák ki, hogy visszamenőleg egészen a tízévesekig alkalmazzák. Ezenkívül az igazságügyi minisztérium ajánlott névlistát állítana össze azoknak, akik végképp nem tudnak választani.

Ezek a lépések az elnök szekularizációs kampányának részei. Emomali Rahmon mindenképpen szeretné visszaszorítani a növekvő iszlám befolyást. Ugyanakkor Dusanbe az Iszlám Állam miatt is aggódik. A dzsihádista szervezethez csatlakozott néhány száz tádzsik harcoson kívül a radikalizmus a koldusszegény falvakban is egyre nő. Persze adódik a kérdés: a felszínes, sokakat sértő szabályok helyett átfogó intézményi reformok nem volnának-e hatékonyabbak?

Maga a névmódosítás egyébként nem új dolog Tádzsikisztánban. Nyolc évvel ezelőtt például az –ov,-ev orosz végződéseket irtották ki, hogy visszatérjenek a saját kulturális és nemzeti gyökereikhez. Akkor az elnök a vezetéknevét Rahmonovról Rahmonra változtatta. Most viszont a keresztnevével lehetnek majd problémák. Az Emomali ugyanis Mohamed próféta veje, Ali imám nevének egyik változata. Ő volt egyébként a szunniták negyedik kalifája, és egyben a síiták első imámja.

Kép: Europress/AFP

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez