Sexo on the beach: 15 év börtön várhat rájuk

José Caballeróra és Elissa Alvarezre akár 15 éves börtönbüntetést is kiróhat a bíróság, mivel a pár fényes nappal szeretkezett a floridai Bradenton Beach-en. A 40 éves Caballerót és a 20 éves Alvarezt közszemérem sértés és erkölcstelen viselkedés vádpontjaiban találták bűnösnek az esküdtek.

Az eset még tavaly július 20-án történt, amikor is a pár 25 percen keresztül előre megfontoltan szeretkezett a Karib-tenger partjának forró homokján, sőt a tanúk vallomása szerint, az esetnek egy hároméves kislány is szemtanúja volt. A szemtanúk azt is megerősítették, hogy pár az aktus után megmártózott a tengerben, majd kimerítve a bűnismétlés kategóriáját, ismét áldozott a szerelem oltárán, ez utóbbi nekifutásról már videót is készítettek a magukat minden bizonnyal némileg kirekesztettnek érző – és enyhe voyeaur-hajlamokkal megáldott önjelölt erkölcs-csőszök. A 911-et hívó felháborodott hölgy szavaiból kiderül, hogy a “látvány rendkívül gusztustalan, és az is, hogy a fiatal latin hölgy még a bikinifelsőjét is levette.” Ez utóbbi ellen minden bizonnyal a strand férfiközönségének különösebb kifogása nem lehetett.

caballero2

A törvényi előírásoknak megfelelően – akárcsak a pedofilokat és a szexuális ragadozókat – Caballerót és Alvarezt is felveszik a szexuális bűnöket elkövető személyek listájára. Míg Alvareznek nincsen priusza, addig ugyanez Caballeróról nem mondható el, hiszen a férfi nyolc évet töltött rács mögött kokain-kereskedelem miatt, ami a mostani kihágást követően súlyosbíthatja büntetését.

Az államügyész asszisztense, Anthony Dafonseca jelezte, hogy az ítélethozatal dátumát még nem rögzítette a bíróság, azonban azt világossá tette, hogy a lehető legsúlyosabb büntetést – 15 év szabadságvesztést – kér majd Caballeróra.

“A felvételek ellenére sem vallották magukat bűnösnek, pedig mi elfogadható vádalkut ajánlottunk.”

tette hozzá Dafonseca.

Eközben a pár védőügyvédje azt nyilatkozta a sajtónak, hogy ügyfeleit értelemszerűen lesújtotta az ellenük viselt erkölcsi keresztes hadjárat. (Fotó: Youtube).

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez