Bajra baj-Újabb erős földrengés Nepálban

7,1-es erősségű földrengés rázta meg a katasztrófasújtotta országot- közölte az USA földrengésjelző központja. Az előző nagyerejű földrengés 7,8-as erősségű volt és több mint 8000 ember halálát okozta.

Még India fővárosában, Delhiben is éreznie lehetett az erős földmozgást, melynek az epicentruma a Mount Everest környékén volt. Április 25-én a hegymászók alaptáborának egy részét elsodorta a lavina, mely a földrengés következtében alakult ki. 18 ember meghalt, az alaptábort kiürítették. Idén Nepálban nem lesz hegymászó turizmus- közölték az első nagy földrengés után.
Az emberek most is kirohantak az utcára Katmanduban, ahol jól látszanak az előző katasztrófa szörnyű következményei. Romokban áll sok műemlék és lakóház. Az emberek százezrei maradtak fedél nélkül a Katmandu völgyben. A mostani földrengés központja olyan helyen volt, ahol viszonylag kevesen élnek. Nepál az előző katasztrófával sem volt képes megbirkózni. Félő, hogy ez a második teljesen a padlóra küldi a koldusszegény országot, melyet a nagyerejű földrengések évekkel vetettek vissza. Nepál már így is Ázsia legszegényebb állama volt Afganisztán után, a mostani második erős földrengés után félő, hogy az első helyre kerül …

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez