Spiky-stop Iránban, betiltották a “sátánimádók” hajviseletét

Nemcsak a nőkre, a férfiakra is zord idők járnak mostanában Iránban, ha a külsejükkel akarnak elmondani valamit magukról. Betiltották a tetoválást és a spiky frizurát, de még a szoláriumot is. Az indoklás elég érdekes.

A legújabb tiltásokról az aktivisták által vezetett ISNA hírügynökség számolt be. Azt írta, hogy a spiky frizura, vagyis az oldalt felnyírt, ám a fejtetőn az égnek meredő hajviselettől azért tanácsolták el az iráni fodrászokat, mert az “sátánimádatra utal.” De nem úszta meg a többi, Iránban egyre elterjedtebb trend sem: hatóságilag tilos a szolárium és a tetkó is, meg a műborosta.

Az iráni vezetésben hangjukat erősen hallató konzervatívok ugyanis úgy ítélik meg, hogy ezek a dolgok a fiatalok nyugatiasodásának jelei, és ezért nem kívánatosak az Iszlám Köztársaságban. Azt állítják, hogy a feltűnő és divatos frizurák “az iszlám rendszer szabályait sértik” –  bármit is jelentsen ez.

Az iráni borbélyok szövetségének elnöke közleményt is adott ki arról, hogy “mostantól tilos a sátánimádó hajvágás”, a tilalom megsértői iparengedélyük visszavonását kockáztatják. Az illegális, vagyis mesterségüket a szövetségeken kívül gyakorló fodrászokon pedig rajta tartják a szemüket.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez