Hagyományos recepttel, pénzzel állítják talpra a gyengélkedő egészségügyet

Kínában jelentősen, a jelenlegi összeg ötödével növelik az egészségügyi költségvetést.

A kormány egészségügyi és családtervezési bizottságának közlése szerint idén 19 százalékkal több pénz jut Kínában az egészségügyre, mint tavaly. Az egy főre jutó 320 jüanos átlag 380 jüanra, azaz 61 dollárra nő. E mellett csökkentik a gyógyszerek árát, a receptre és a recept nélkül kaphatókét egyaránt. Bejelentették azt is, hogy az egészségügyi szektor dolgozói mind fizetésemelésre számíthatnak.

Különös gond a vidéki települések orvoshiánya, igyekeznek minél vonzóbb feltételekkel odacsábítani az orvosokat. Persze a nagyvárosokban sem rózsás a helyzet, a kórházak zsúfoltak és sokan szívesen fizetnek hálapénzt a jobb ellátás reményében. Ezt a problémát egyik percről a másikra nem lehet orvosolni. De a következő öt évben sokkal több fiatalt akarnak bevonni az orvosképzésbe, a tervek szerint 2020-ra megkétszerezik az általános orvosok számát. Független szakértők szerint öt év múlva Kína egészségügyi kiadásai elérik az 1000 milliárd dollárt. Persze más lépésekkel is javítható a közegészségügyi helyzet.

Az utóbbi hónapokban több törvény is született a dohányzás visszaszorítása érdekében. Betiltották a cigi reklámokat a médiában és a köztereken, a múlt héten pedig megkétszerezték a dohánytermékekre kiszabott adót. Ugyancsak ebbe a vonalba illeszkedik, hogy a vidékről a nagyvárosokba költözött, papíron illegális migránsok is részesülhetnek azokban a szociális szolgáltatásokban, amelyek elvileg csak a hivatalos lakóhelyen vehetők igénybe. A kínai vezetés számára világos, hogy a hosszútávon fenntartható növekedésnek legalább olyan fontos feltétele az egészségügyi és a szociális ellátás javulása, mint a gazdaságba fektetett pénz mennyisége.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez