Az Iszlám állam első véres terrorakciója Pakisztánban

“Öljétek meg őket mind”- kiáltotta egy fanatikus dzsihádharcos a buszon, amely iszmaelitákat szállított Karachi városában. 43 ember meghalt és sokan megsebesültek. Ez az első merénylet Pakisztánban, melyet az Iszlám Állam dzsihádharcosai követtek el.

Hat motoros támadta meg a buszt fényes nappal Pakisztán legnagyobb városában. Először a sofőrt lőtték le, majd hozzákezdtek az utasok lemészárlásához. Válogatás nélkül lőttek mindenkire, pedig sok volt a nő és a gyerek is a buszon. Egyetlen bűnük volt a terroristák szemében: az iszmaelita kisebbséghez tartoztak. Pakisztán lakosságának mintegy 20% síita. Ide tartoznak az iszmaeliták is, de ők még a kisebbségben belül is kisebbséget alkotnak. Az Iszlám Állam szunnita muzulmánnak vallja magát. Az önjelölt kalifa, al Bagdadi azt állítja magáról, hogy Mohamed próféta leszármazottja.

Januárban jelentette be az Iszlám Állam, mely Szíria és Irak egy részén működik, hogy megalakult a Khoraszan tartomány. Ide tartozik Afganisztán, Pakisztán és India néhány tartománya, ahol sok muzulmán él. Januárban még senki sem vette véresen komolyan az Iszlám Állam bejelentését, most viszont kiderült: a fanatikus terrorszervezet immár képes arra, hogy központjától távol embereket gyilkoljon vallási okból. 43 iszmaelita halt meg így Pakisztán legnagyobb városában, Karachiban.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez