Ki a Nestlé vizét issza…

Bosszant sokakat, hogy a palackos víz kaliforniai nagyhatalmának számító Nestlé nem akarja tudomásul venni: a szárazság miatt korlátozásokra van szükség. Üzleti ellenérvei pedig nyomósak.

Az aszály negyedik éve még vészjóslóbbnak ígérkezik Kaliforniában, miközben a szárazság elleni védekezés is felülmúl minden korábbi beavatkozást. Ezek az alapvetések azok, amelyek különösen sajátságossá teszik a Nestlé Waters vállalat tervének bejelentését: Tim Brown, az észak-amerikai Nestlé Waters vezérigazgatója közölte, hogy nem megszüntetni, hanem növelni akarják a kaliforniai vízpalackozást. A cég vezetője azzal érvelt a helyi sajtónak, hogy hiába állítanák le a flaskák töltését, az emberek nyomban egy másik cég palackozott vizét vennék meg. A tényekhez tartozik, hogy eddig már 82 ezer tiltakozó aláírás gyűlt össze, a petíció a Nestlé korlátozását kéri, be akarják szüntettetni a vállalattal a terméke forgalmazását. A hasonló profilú, avagy a forgalmazásban érdekelt más kaliforniai cégek is reagáltak már az aszály miatti korlátozásra, a többség kész visszafogni tevékenységét. A Walmart szóvivője azt hozta nyilvánosságra, hogy erőfeszítéseket tesznek a fenntarthatóság iránti elkötelezettségüknek megfelelően, tehát minimálisra csökkentik a víz használatát létesítményeikben. A Food & Water Watch – lényegében fogyasztóvédelmi szervezet – pedig a palackozást végzők számára moratóriumot hirdetett meg. A kaliforniai kormányzó, Jerry Brown már elrendelte a városi víz fogyasztásának csökkentését, mégpedig jelentősen, 25 százalékkal. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez