A világ leghatalmasabb szelfije, amit még Zuckerberg is azonnal lájkolt

A képen látható két férfi együtt a világ több, mint egy harmadát irányítja, a világ legdinamikusabb gazdaságát vezeti. Övék a jövő – naná, hogy szelfiznek.

Narendra Modi indiai miniszterelnök egészen új stílust vezetett be India kormányzásába.  Népszerűségét sokban a digitális kor vívmányai tökéletes használatának köszönheti, és él is ezekkel a vívmányokkal, amikor csak lehet. Minden külföldi útján lelkesen szelfizik, és fel is tölti a képeket Twitter fiókjába, amelynek immár több, mint 12 millió követője van. Így a politikusok között lassan világelsővé válik. Hap pedig valami igazán nagy durranást tesz ki, az legalább olyan szinten mozgatja meg az internetet, mint Kim Kardashian. Márpedig ez a kép nem akármi. Az indiai politikussal szemben ugyanis Li Keqiang kínai miniszterelnök arról híres, hogy kerüli az efféle nyilvánosságot. De Modinak ő sem bírt ellenállni.  A képet az első között lájkolta Mark Zuckerberg is – ami azért jelent valamit, és sokan mások – két óra alatt 2200-an osztották meg.  A Forbes azonnal kikáltotta a “a világ leghatalmasabb szelfijének”, és az idnai sajtó persze erre csapott le – az internet (legalább is Ázsiában) gyakorlatilag felrobbant, a lájkszámláló a Twitteren már jóval fél millió felett jár. és akkor még nem is beszéltünk a Weibóról, a kínaiak saját mikroblogjáról, ahol szintén virálisan terjed az Ég Templomában készített kép. Modi, aki már számos országot nyert meg sármjával, most Kínát tarolta le – kínai nők tucatjai küldenek neki szerelmes üzeneteket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez