Képtelen szakítani? Itt a megoldás!

Illetve egyelőre csak akkor megoldás, ha Ausztráliában lakik, ugyanis itt alapította meg Kristy Mazins azt a szolgáltatást, amelynek egyetlen célja, hogy mások nevében szakítson valakivel.

A Sorry It’s Over (Sajnálom, de vége) nevű ausztrál szolgáltatás az olyan embereknek készült, akik egyszerűen képtelenek partnerük szemébe mondani, hogy véget akarnak vetni kapcsolatuknak. Arról persze elég sokat lehetne vitatkozni, hogy jobb-e bármivel ez a fajta szakítás, mint egy e-mail, ami legalább attól jön akivel kapcsolatban van/volt az illető. Mindenesetre csupán 1400 forintnyi ausztrál dollárért átrakhatjuk a felelősséget Mazins vállára, aki elmondása szerint az idők során megtanulta mit kell mondani a nehéz szituációkban, ez elsősorban annak köszönhető, hogy nővérként dolgozott.

Természetesen az 1400 forintos opció csupán az alapszolgáltatás, több pénzért akár zsebkendőt, virágot is küldhetünk, sőt van olyan lehetőség is, hogy valaki személyesen küldenek a kidobni vágyott személyhez.

Ugyan Mazins tervei között nem szerepel a nemzetközi terjeszkedés, de feltehetőleg – amennyiben sikeres lesz a szolgáltatás – más országokban is felbukkan majd.
Íme itt egy példa, hogyan is néz ki, amikor a Sorry It’s Over veszi át a terepet és intézi el helyettünk a piszkos munkát.

“Szia XXX,

YYY nevében írok neked. Bár YYY végtelenül tisztel téged és fontos vagy számára, képtelen szembenézni veled. YYY úgy érzi kapcsolatotok a végéhez közeledik.

Fájdalmas elköszönni valaki olyantól, akit igazán nem akarsz elengedni. Még ennél is nehezebb elfelejteni valakit, aki annyi emléket adott. Mindazonáltal YYY úgy érzi nincs még készen a családalapításra, házasságra és az ezzel járó felelősségre.

A kettőtök közti kémia sem az igazi már és YYY szerint nem lehet ezt forszírozni. Nehéz idők ezek, az öt év együtt töltött idő rengeteg gyönyörű emléket hagyott.

Remélem meg tudod érteni és továbbra is barátok maradhatunk.

Üdvözlettel,

sorryitsover.com.au YYY nevében”

Fotó: sorryitsover.com.au

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez