Negyvenmilliárd dolláros dilemma

Bajban a Venezuelában működő amerikai cégek. A valutakorlátozás miatt ellehetetlenülnek, de nem akarják elveszteni évtizedek alatt megszerzett piaci részesedésüket.

Nagy dilemma előtt áll vagy negyven Venezuelában komoly üzleti érdekeltséggel bíró amerikai vállalat. Összesen negyvenmilliárd dollár forog kockán. A caracasi kormány valutakorlátozó intézkedései nagyon megnehezítik e cégek normális működését, amit az egyéb bürokratikus beavatkozás is gátol. Venezuela az olaj árának esése miatt került kritikus helyzetbe, de a válságot csak súlyosbítják a kormány autokratikus megoldási kísérletei. „Minket nem olyan fából faragtak, hogy az első gondok után kivonuljunk egy bejáratott piacról” – nyilatkozta az Energizer Holdings egyik menedzsere a Reutersnek. Leginkább a közepes és a kis venezuelai amerikai érdekeltségek vannak veszélyben, a nagy világcégek képesek a nehézségek átvészelésére.

De például az Energizer is gondban van. Egyelőre a könyvelési bűvészkedést választották: elkülönítették venezuelai veszteségüket a cég egyéb tevékenységétől, így az összhatást kevésbé rontják a venezuelai ráfizetések. Amelyek persze nem abból adódnak, hogy ott az elemeik rövidebb élettartamúak lennének. Hasonló számszaki ügyeskedéshez folyamodott a Donelly nyomdaipari cég, vagy a Diebold pénzautomata üzemeltető illetve a Brinks biztonsági vállalkozás. De van, aki már feladta. Negyven éves jelenlét után távozik Venezuelából a Dana Holding autó alkatrészgyártó és a Silgan Holdings konténergyártó cég. A Ford már csak dollárért forgalmazza a venezuelai üzemében gyártott autókat is, ez afféle féllegális megoldás, de egyelőre működik. A General Motors, amely a legnagyobb amerikai autógyártó kapacitással rendelkezik Venezuelában, 450 dolgozóját volt kénytelen elbocsátani. Egy amerikai üzletember azt mondta a Reutersnak, hogy „…Venezuela kiiratkozik azon országok közül, amelyekkel normálisan lehet kereskedni. Ez nem jó a külföldi cégeknek, de magának Venezuelának a legrosszabb”. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez