Gyerekek gyilkoltak gyereket: emberrablást játszottak

A gyerekek a és játékaik tükrözik a felnőttek életét: Mexikó Chihuahua nevű városában a gyerekek ,,emberrablást” játszottak és megölték egyik 6 éves társukat. A tragédia megrendítette az egész országot.

 

A kiskorúakból álló csoport elrabolta a hat éves Christofer Raymundót és addig verték, amíg az belehalt a sérülésekbe. A játék fokozatosan csapott át erőszakba, először csak ijesztgették, hogy ők az elrablói,  aztán elszabadultak az indulatok. Amikor észrevették, hogy az áldozat már nem lélegzik, megijedtek és elrejtették egy kiszáradt folyó medrében, a kövek alá.

,,Ez a társadalom szétesésének a problémája, az értékrendek eltűnéseke,ez nem rendőrségé  – nyilatkozta Sergio Almaraz Ortíz ügyvéd a sajtónak. A ,,gyilkosok” – két 13 éves lány és egy 11 éves fiú – nem állíthatók bíróság elé életkoruk miatt. A másik két elkövető ügyét, akik már 15 évesek, a fiatalkorúak bíróságán tárgyalják majd Chihuahuában.

Bár elmondható, hogy Mexikó 2006 óta az erőszak légkörében él, ehhez hasonló bűntettekre még nem került sor. Chihuahua mexikói állam egyike azoknak, amelyek a legtöbbet szenvedtek a kábítószer-csempészet elleni harctól: 2007 és 2012 között ezen a vidéken harcolt egymással a két rivális narkóbanda, a Sinaloa és a Juárez – ez a harc 20 ezer ember életét követelte a hivatalos adatok szerint. Az pedig közismert, hogy a hivatalos adatokban messze nem szerepel mindenki.

A bandák gyakran alkalmaznak kiskorúakat kémkedésre és szállításra vagy pedig arra, hogy őrizzék az elraboltakat. Elrettentő történet, amikor 2010-ben az egyik banda Ciudad Juárezben megtámadott egy diszkót és 16 fiatalt megölt. Az erőszak légköre pedig még azután is megmarad a fiatalok között, amikor már a környék nem számít a legrosszabbnak. Ez történt most Chihuahuában is.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez