Az Antarktiszra utazók negyede ki sem teszi a lábát a hajóból

Szezon után, szezon előtt idegenforgalmi utasszámlálás vette kezdetét az Antarktiszhoz közeli országok idegenforgalmi szövetségénél. A szerény csökkenés miatt nem aggódnak, miközben két új hajóval várják a látogatókat.

Chiléből és Argentínából érkezik a turisták igen nagy száma az Antarktiszra. A sarkvidéki idegenforgalom nemzetközi szövetsége, az IAATO az előző szezont értékelve, a jelenlegit előkészítve állapította meg: a 37 702 „nyaraló” utas némi csökkenést jelent, a forgalom – üzleti értelemben talán nem jó, de környezetvédelmi szempontból szerencsés – 2 százalékkal mérséklődött. A szövetségnél bejelentették: a 2015-16-os szezont két új hajóval kezdik meg, ezzel az utasszám 40 ezer fölé emelkedhet. A múlt szezonban bekövetkezett csökkenést ismertető szakember szerint egy „ágazatban” növekedést tapasztaltak, az Anktarktiszon valóságosan túrázók száma nagyobb a korábbi évinél. Az 500-nál kisebb létszámmal közlekedő hajókon jutott el a teljes látogatói kör 73 százaléka a sarkvidéki térségbe, a turisták egynegyede azonban olyan kirándulásokra váltott jegyet, amelyek csak megközelítették az Antarktiszt, ám a vendégek ki nem tették a lábukat a vízi járműből. Az Antarktisz az amerikai turisták körében a legnépszerűbb, de már mind több kínaival és némettel is számolnak. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez