Ezer kilométernyi új autópálya épül

2016-tól minimum 3 milliárd eurót szán a kormány a hálózat bővítésére.

A marokkói közlekedési minisztérium illetékesei és egy, a tervezéssel megbízott mérnöki iroda képviselő ismertették a terveket a hivatalos egyeztetések lezárulta után. Marokkó már most 1500 kilométernyi korszerű, több sávos autópálya hálózattal rendelkezik. De a forgalom rohamosan nő, tehát újabb szakaszokra van szükség. 2016 elejétől három nagy beruházásba vágnak bele. Autópálya épül az Atlanti-óceán partján lévő Safi és a központi fekvésű Beni Mellal között. Ennek a 400 kilométeres pályának lesz egy leágazása Marrakech felé, ott pedig körgyűrű épül. Az üdülővárost, Agadírt 200 kilométeres pálya köti majd össze Guelminnel, ezt a várost a Szahara kapujának tekintik. Jelenleg a legforgalmasabb autópálya a Rabat és Casablanca közötti, a két gazdasági központ összekötő 100 kilométeres, 3-3 sávos pályán naponta 50 ezer jármű közlekedik, ezért állandó a zsúfoltság, gyakoriak a dugók. Épül tehát a két nagyváros között egy újabb szakasz is. El Jadia és Safi között egy 140 kilométeres autópálya készül, ezen a szakaszon már zajlanak a munkálatok, igaz technikai okokból alaposan csúszik az átadás. A számítások szerint az új marokkói autópályák három és négy milliárd euró közötti összegből épülnek majd meg.

Kép: Europress/AFP

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez