Milánóban kapták el a tuniszi merénylet egyik tettesét

22 ember halt meg, amikor iszlamista terroristák megtámadtak a Bardo Múzeumot Tunisz belvárosában márciusban. Az egyik tettest, egy marokkói férfit Milánóban fogta el a terrorelhárító szolgálat – nemzetközi elfogatóparancs alapján.

Pánik tört ki a parlamentben Tunéziában amikor kiderült: iszlamista fegyveresek támadták meg az épületet. Az őrség visszaverte a terroristákat, akik ezt követően a szomszédos múzeumot támadták meg. A világhírű Bardo Múzeumban az őrség nem tudott ellenállni, így oda a támadók behatoltak és megöltek 21 turistát. A tűzharcban egy rendőr is meghalt. A terrorakció nyomán leváltották a főváros és az ország rendőrfőnökét. A belügyminiszter maga mondott le.

Tunézia egyik legfontosabb bevételi forrása a turizmus. Ezért a 21 turista legyilkolása a lehető legrosszabb hír volt az arab tavasz első állama számára. Tunéziából több mint háromezer fiatal ment harcolni az Iszlám Államba, mely Szíria és Irak területein működik. A tuniszi merényletért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. Az önjelölt Kalifának, Abu Bakr al Bagdadinak sok észak-afrikai iszlamista szervezet főnöke is letette a hűségesküt.

Kép: A Bardo múzeumnál 2015.03.24. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez