Forradalmi hippiként indult, ezt tette vele a politika – az elnöki fotóalbum titkai

A venezuelai államfő, Nicolás Maduro, szokásos heti tévéműsorában némi nosztalgiázásra kerített sort, és megosztotta a nézőkkel néhány fiatalkori képét.

Egy, a nyolcvanas években készült fotót, amelyen Madurót baráti iszogatás közben láthatjuk, az elnök így kommentált, miközben mutatóujjával kitakarta az asztalon sorakozó üvegeket: “A nyolcvanas évek, amikor forradalmat csináltunk. Éjszaka, de forradalmat csináltunk.”

A második fotón egy politikai rallyn látjuk a mostani elnököt José Vicente baloldali jelölt társaságában, míg a harmadik képen Maduro és társai fürdőnadrágban pózolnak Higuerote tengerpartján.

“Hippiformák voltunk, forradalmi hippik és rockerek.”

– mondta az elnök ez utóbbi képéről.

A legkülönlegesebb talán azonban mind közül az utolsó portré, amelyen a fiatal Madurót akár Carlos Santanával is összetéveszthetnénk. A forradalmár ugyanis egy, a rasztafariánusok által is használt, piros, sárga, zöld, hanyagul félrecsapott kötött sapkában látható. Maduro viccesen azt is megjegyezte, hogy a kép még akkor készült, “amikor raszta volt”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez