Kolumbia és Kína: Szabadkereskedelmi egyezmény a láthatáron

Li Keqiang kínai miniszterelnök latin-amerikai körútja második állomásán Kolumbiába látogatott, ahol a Juan Manuel Santos államfővel tartott megbeszélések nyomán kiadott közös nyilatkozatban mindkét fél a kétoldalú gazdasági kapcsolatok elmélyítésére vállalt kötelezettséget.

A kínai politikus arra is rámutatott, hogy a két ország  kereskedelmének volumene az elmúlt tíz évben 15-szörösére emelkedett, ami kitűnő feltételeket teremt a további együttműködésre. A gazdasági elemzők szerint a kínai és a kolumbiai fél által aláírt szándéknyilatkozatok fontos és egyértelmű üzenetként szólnak az ázsiai és latin-amerikai gazdaság szereplőihez: a jövőben további közeledés várható.

Juan Manuel Santos az újságírók kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy míg Kolumbia afféle regionális agrárhatalomként van jelen a piacon több millió hektár megművelhető termőfölddel, addig Kínának élelmiszerre és agrártechnológiára van szüksége. Egyébként a kolumbiai közgazdászok szerint ebben rejlik a további közös gazdasági együttműködés – esetleg szabadkereskedelmi egyezmény aláírásának – csapdája is, mivel a két ország közötti kereskedelmi mérleg negatív tendenciát mutat. A kolumbiai aggodalmakra reagálva a vendég ígéretet tett a kolumbiai agrártermékek kínai importjának növelésére, valamint a két ország közötti kereskedelmi mérleg stabilitásának fontosságáról is beszélt.

A kolumbiai-kínai találkozó eredményei között kiemelt helyen szerepel továbbá az Orinoquia régió infrastruktúra-fejlesztési projektje, amelyben a kínai fél a folyami hajózási és útépítési beruházásokat eszközöl majd. Másodsorban Kína szoros figyelemmel kíséri a Kolumbia legfontosabb csendes-óceáni kikötője, Buenaventura újjáélesztésére tett kísérelteket is. A várost ma a drogkereskedelem és a szervezett bűnözés fertője fojtogatja, azonban az optimista kolumbiai államfő szerint kínai segítséggel a kikötő a térség fejlődésének motorjává változhatna.

A kínai miniszterelnök  támogatásáról biztosította a kolumbiai békefolyamatot, és a konfliktust lezáró projektekhez rögtön mintegy nyolc millió dolláros adománnyal járult hozzá.

Kína jelenleg az USA után Kolumbia második legfontosabb gazdasági partnere,  35 éve vették fel a diplomáciai kapcsolatokat. A kínai miniszterelnök latin-amerikai körútját Peruban és Chilében folytatja.(Fotó: AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez